A férfi augusztus 2-án éjjel bemászott egy balassagyarmati autószalon udvarára, és a telepen álló autók közül az egyiket a tulajdonos tudta és engedélye nélkül beindította. Elmondása szerint azért tette, mert már nem jártak buszok, de haza akart menni vidéken lakó édesanyjához.

a videó a hirdetés után indul

Ezután a telephely elektromos tolókapuját kézzel erősen megrángatta, amitől az kinyílt, így az autóval távozni tudott. Egy közeli faluban azonban árokba hajtott, majd elfutott. Az autóban és az autószalon kapujában is anyagi kár keletkezett.

A bíróság elrendelte a gyanúsított letartóztatását, amit az ügyész és a gyanúsított tudomásul vett, azonban a védő nem volt jelen, így az nem végleges.

Valaki még addig sem jutott, mint ő: