Véget ért a Forma–1 szűk négy hetes nyári szünete, így augusztus utolsó hétvégéjén újra akcióba lendült a mezőny Zandvoortban, a 2025-ös Holland Nagydíj első szabadedzésén. A 4259 méter hosszú, 14 kanyaros pályán zajló eseményeket követők joggal számíthattak eseménydús percekre, tekintve, hogy az egész hétvégére változékony, főleg rossz időt mondtak, így minden száraz pályán teljesített körnek értéke volt.

Az első szabadedzésen neki is állt a körtermelésnek a mezőny az igencsak szeles időben, 20 Celsius-fokos levegő- és 26 fokos aszfalthőmérséklet mellett A sietség nem volt meglepő, ugyanis a második edzésre szakadó esőt jósoltak.

A gyakorlás egy rövid VSC-szakasszal indult, azonban ennél izgalmasabb volt, amikor szűk tíz perccel később előbb Lewis Hamilton forgott meg a Ferrarival, majd Cunoda Juki (Red Bull) került a kavicságyba. A japán még ki tudta menteni magát, azonban a pillanatokkal később kicsúszó Andrea Kimi Antonelli már elásta a Mercedesét. Az események kb. két percen belül történtek, de a pálya három különböző pontján.

Látványos piruettekkel tért vissza az F1 a nyári szünetről 1

Cunoda Juki (Kép: Clive Rose/Getty Images)

Antonelli autójának mentése miatt a piros zászlóval értékes száraz pályás perceket veszített a mezőny. Az említetteken kívül Carlos Sainz is megnézte közelebbről a sódert Williamsével.

Látványos piruettekkel tért vissza az F1 a nyári szünetről 2

Carlos Sainz (Kép: Clive Rose/Getty Images)

A folytatás nyugisabb volt, csupán egy-két apróbb hibával. A köridőkön hamar látszott, hogy senki nem tett csodát nyáron, továbbra is a McLaren lesz az, akit be kell fognia a többieknek, ha nyerni akarnak.

Az edzés vége felé már elkezdtek gyülekezni a sötét fellegek a pálya felett, de a gyakorlást mindenki megúszta szárazon. A leggyorsabb végül Lando Norris lett, szűk 3 tizedmásodperccel előzve listavezető mclarenes csapattársát, Oscar Piastrit.

A nyitány pozitív meglepetését az Aston Martin jelentette, Lance Stroll harmadik, Fernando Alonso negyedik lett, fél másodperccel lemaradva Norris etalonjától. Dicsérhető még Alexander Albon is, aki a Williamsszel befért a hazai hős, Max Verstappen Red Bullja elé, az 5-6. helyen. Akik viszont felejthetően kezdtek, azok a Ferrari-pilóták: Charles Leclerc és Lewis Hamilton 1,6 másodpercet kaptak Norristól, szóval lesz honnan visszakapaszkodniuk a folytatásban.

Látványos piruettekkel tért vissza az F1 a nyári szünetről 3

Lando Norris (Kép: Joe Portlock/Getty Images)

A szakasz utolsó pillanatai, sőt a leintés utáni rész is érdekes volt. George Russell a Mercedesszel még a kockás zászló előtt futott szélesre az 1-es kanyarban, Verstappen pedig a leintés után szokásos rajtpróbák végén törte össze majdnem az autóját, egy komoly elfékezést követően.

Látványos piruettekkel tért vissza az F1 a nyári szünetről 4

A teljes eredménylista

A Holland Nagydíj programja a 2. szabadedzéssel folytatódik 16 órától.