2025-ben már teljesen megszokott a legtöbb autósnak, hogy a 95-ös oktánszámú benzin mellett ott van az E10 jelölés a kutakon. Keveset beszélünk róla, pedig vannak élethelyzetek, amikor újra fel kell frissíteni a bioetanollal kapcsolatos ismereteinket.
Ilyen szituáció lehet a használt autó vásárlásra, főleg ha idősebb, a kétezres évek elején gyártott darabról van szó.
2020-tól a hagyományos 95-ös oktánszámú benzin E5 jelölésűről E10-re változott a magyar benzinkutakon. Az üzemanyag persze nem csak jelölésében, de összetételében is változott, egy bizonyos összetevő, az etanol százalékos aránya a duplájára nőtt.
Ez pedig akár műszaki gondokat is felvethet autónk működésében, amire az ACEA, az európai autógyártók szövetsége egy komplett adatbázist állított össze a problémásabb konstrukciókról.
Az ACEA nyilvántartása alapján a legfiatalabb, E10-kompatibilitással nem rendelkező modellek 2006-ban kerültek gyártásba. Figyelembe véve a hazai gépjárműpark korösszetételét – különösen a 2005 előtti autók még mindig komoly előfordulását – ez a probléma sok tulajdonost érinthet.
Egy jármű idős kora azonban nem feltétlenül jelenti az E10-es üzemanyaggal való összeférhetetlenséget. Az probléma oka legtöbbször nem a technológia elavultságában keresendő, hanem az üzemanyagrendszer specifikus felépítésében, illetve a felhasznált műanyag és gumi komponensek anyagában.
A megnövelt etanolkoncentráció ugyanis korrozív hatást gyakorolhat ezekre az alkatrészekre, ezzel potenciálisan megrövidítve azok élettartamát. Ugyanakkor nem jelenthető ki egyértelműen, hogy a meghibásodás garantált, mivel az ilyen korú autók esetében az üzemanyag-ellátó rendszer elemei már eleve elérték vagy megközelítették életciklusuk végét.
Az ACEA listája sok itthon népszerű típust tartalmaz: jellemző modellek például a 2000-2006 között gyártott Volkswagen Polo, Golf, Bora 1,4-es és 1,6-os szívó benzines FSI motorral szerelt kivitelei. Ezek a gyártó szerint nem kompatibilisek az E10-es benzinnel, továbbra is E5-ös üzemanyaggal érdemes őket tankolni.
A francia autók esetében a korábbi PSA konszern (Peugeot, Citroën, DS) egyértelmű tájékoztatást adott: minden 2000. január 1. után gyártott modelljük kompatibilis az E10-es benzinnel.
A Renault ezzel szemben egy kivétellistát tett közzé. Általános szabályként elmondható, hogy minden 1997. január 1. után értékesített modelljük használható E10-es üzemanyaggal, de akad pár kivétel.
Ilyen az F5R kódjelű kétliteres motorral szerelt modellek többsége, (MéganeI , Laguna II), valamint a kétliteres F4R kódjelű turbófeltöltős benzines, ami a Laguna II, Espace, Avantime, VelSatis modellekben volt elérhető.
A Skoda márkánál gyakorlatilag nincs ok az aggodalomra. Az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) mindössze egyetlen olyan cseh modellt említ, amelynél problémák merülhetnek fel az E10-es üzemanyag használata során. Ez a Skoda Felicia 1.3 literes, OHV vezérlésű ősi motorral szerelt változata, amelyet 1994 és 2001 között gyártottak.
Persze az E10 nem jelent a listázott autóknál sem motorhalált, a negatív hatások hosszú idejű használat után jelentkezhetnek. Aki ezeket minimalizálni szeretné, az vásárlás előtt nézze át az ACEA adatbázisát, illetve a gyári oldalakon is van némi információ a témában.


