Különleges projekt indul el Budapesten, a BKK jóvoltából. A 274-es viszonylat a 16. kerületben, Újmátyásföldön indul el és úgynevezett “rugalmas útvonalon fog közlekedni” – jelentették be a pénteki sajtótájékoztatón. 

A Csobajbusznak nevezett viszonylat a cinkotai HÉV-állomás és a 16. kerületi Csobaj-bánya térsége között fog utasokat szállítani. A BKK szolgáltatása hazánkban még teljesen egyedülállónak számít. A rugalmas útvonalú, igényvezérelt közlekedési rendszer lényege, hogy utasok előzetes foglalás alapján vehetik igénybe a kis buszt, amely nem előre megadott útvonalon közlekedik, hanem az aktuális igényekhez igazodva, egy adott területen flexibilisen érinti a fel- és leszállópontokat. 

Hogyan vehető igénybe? Az újdonság az idősebb és a fiatalabbak számára egyaránt könnyedén használható. A Telebuszokhoz hasonlóan az utazási igényt a 06-1-325-5255-ös telefonszámon is be lehet jelenteni, emellett a csobajbusz.bkk.hu oldalon is jelezhető az utazási szándék. Az utasok az utazás előtt legkésőbb fél órával, legkorábban pedig egy héttel előre lefoglalhatják az utazásokat. A foglalási rendszer augusztus 25-étől elérhető, az első autóbusz pedig augusztus 26-án, kedden indul el. Fontos megjegyezni, hogy akár a járművezetőnél is be lehet jelenteni az utazási igényt, de a csak a Cinkotai HÉV-állomáson, közvetlenül a indulás előtt. 

4 fotó

Ez működteti

A rugalmas útvonalú, igényvezérelt közlekedési rendszer működésének alapja egy olyan szoftver, amely a beérkező foglalások alapján optimalizálja az útvonalat. Ennek köszönhetően a jármű nem fix útvonalon közlekedik, hanem kizárólag az utasok igényei szerint. A foglalásokat a járművezető egy tableten látja és a szoftver ezek alapján állítja össze az útvonalat. Ez nemcsak kényelmesebb utazást tesz lehetővé, hanem hozzájárul a környezetvédelemhez is, hiszen csökkenti a felesleges üresjáratok károsanyag kibocsátását. Tény és való, hogy környezetbarátabb lenne, ha elektromos hajtásrendszerrel rendelkezne, hiszen a Sprinterből már évek óta elérhető ilyen kiadás. 

A BKK a jövőben több budapesti kerületben hasonló rendszert szeretne bevezetni, amelyek rugalmasan és fenntartható módon szolgálják ki az utasokat. Ez a fajta megoldás azonban leginkább olyan városrészekben használható, ahol alacsonyabb az utasforgalom. Érdekesség, hogy hasonló, nem rugalmas útvonalú, de igényvezérelt járatok, az úgynevezett Telebuszok már régóta közlekednek Budapesten. 

Itt a busz, ami akkor jön, amikor szeretnéd 5

A projekt megvalósításában az 16. kerületi önkormányzat is részt vett, mivel szükség volt a felszállópontok kialakítására. Mit értenek ez alatt? Nos, ezek tulajdonképpen kereszteződések, ahová többféle irányból futhat be a megrendelt autóbusz. Első körben egy darab Mercedes-Sprinter alapokra épített, Reform-S City Max típusú busz lesz elérhető, később elképzelhető további bővítés is. A fejlesztés megvalósítását az Európai Unió is támogatta a DREAM_Pace projekten keresztül. A BKK részvétele a kezdeményezésben állami társfinanszírozással valósult meg. 

Az autóbuszon 10 ülőhely és 19 állóhely áll rendelkezésre, de egy babakocsinak, vagy kerekesszékkel utazónak is jut hely. A 7,3 méter hosszú, 2 méter széles, 2,9 méter magas busz hajtásáról OM 654 DE 20 LA típusú, Euro VIe károsanyag-kibocsátási normákat teljesítő dízelmotor gondoskodik. Fedélzetén olyan kamerarendszer működik, amely a hátsó ajtókra is rálátást biztosít a gépjárművezető számára. Nemcsak ülő, hanem akár állóhelyek is foglalhatók, így nem kell várni akkor, ha esetleg elfogynának az ülőalkalmatosságok.