A Chevrolet új, 1079 lóerős Corvette ZR1 modellje még meg sem érkezett a szalonokba, máris a tolvajok célpontjává vált. Augusztus 8-án két példányt loptak el közvetlenül a modell szülőhelyéről, a kentuckyi Bowling Green gyárból – ez már a második hasonló eset 2025-ben.

A General Motors szóvivője, Rachel Bagshaw megerősítette, hogy a két, „koronaékszernek” számító sportkocsit a Kentucky State Police, a Bowling Green-i rendőrség és a Warren megyei seriffhivatal együttműködésével sikerült visszaszerezni.

A rendőrök a Western Kentucky Egyetem egyik parkolóházában bukkantak az autókra és a tolvajokra, akik bepattantak a sportautókba és két különböző irányba menekültek. Az Arctic White színű ZR1-et Bowling Greenben állították meg, miután a rendőrség szöges akadályán áthajtva mozgásképtelenné vált. A sofőr gyalog próbált tovább menekülni, de rövid időn belül kattant a bilincs a csuklóján.

A Sebring Orange színben pompázó ZR1 üldözése közel három órán át tartott, több államon keresztül ‒ volt, hogy a tolvaj 290 km/órával hajtott. Az autót végül az indianai Martin megyében találták meg.

Galéria

21 fotó

Chevrolet Corvette ZR1 ‒ gyorstalpaló

Az ikonikus amerikai izomautó V8-as turbómotorja 1079 lóerős és 1123 Nm a maximális forgatónyomatéka 6000/percnél. Nem csak gyári Corvette nem volt még ilyen erős, de az amerikai autóipar történetében sem találunk ennél nagyobb teljesítményű V8-ast (mármint a klasszikus autógyártók portfóliójában). A Nürburgringen első próbálkozásra 320 km/óra feletti csúcssebességeket értek el a tesztpilóták, ami pedig a negyedmérföldes gyorsulást illeti, mindenféle előzetes próbálkozás és finomhangolás nélkül 10 másodpercen belüli időt futott az autó.

A 2025-től rendelhető új, turbómotoros Corvette ZR1 ára még nem ismert, egy fontos megkülönböztető jegye azonban igen: hosszú idő óta ez az első közúti Corvette, ahol visszatért az osztott hátsó szélvédő: a középre beillesztett, áttört szénszálas idom a szerkezeti merevségről, valamint a motorhő elvezetéséről gondoskodik.

Az eset kapcsán egy 20 éves detroiti férfit őrizetbe vettek, akit többek között rendőri intézkedés elől való meneküléssel, elsőfokú közveszélyokozással és autólopással vádolnak. A Sebring Orange ZR1-et vezető, 26 éves gyanúsított ellen az indianai hatóságok körözést adtak ki, és a lakosság segítségét kérik a felkutatásában.