Idén a 14., 2026-ban az idény 13. fordulója lesz a Forma-1-es Magyar Nagydíj, és az idei, 40. kiadáshoz képest egy héttel korábban, július utolsó hétvégéjén (24-26.) rendezik majd.

Aki ott szeretne lenni, annak érdemes lesz időben jegyet váltania, ugyanis mára, nem egész két nappal az idei versenyt követően máris több jegytípus elfogyott a hivatalos forgalmazó oldalán. Nem elérhetők már az utolsó, rövid egyenesre néző „Fan”, valamint az utolsó kanyarra néző „Apex” és „Grand Prix 1”, valamint az 5-6-os kanyarnál fekvő „Chicane” lelátók háromnapos belépői.

Annak ellenére, hogy a jegyek ára – ha nem is vészesen, de – emelkedett. Csak példálózva: az idén 150 eurós (60 ezer Ft) háromnapos állójegyek 2026-ra már 160 euróba (64 ezer Ft), az első kanyarra néző T1-es tribün háromnapos belépői pedig 450 helyett 470 euróba kerülnek (160, illetve 184 ezer Ft).

2025-re olcsóbb lett a Magyar Nagydíj

Bár a Magyar Nagydíj Forma-1-es szerződésében évi 2%-os emelkedés szerepel a jogdíjat illetően, a G7 számításai szerint az idei rendezés mégis kevesebbe kerülhetett, mint a 2024-es.

A lap emlékeztet, hogy a rendezési díj épp a 40. Magyar Nagydíjra lépte át az 50 millió dolláros határt, ám forintban nagyjából 2 milliárddal kevesebbet kellett fizetnie a Hungaroring Zrt.-nek. A G7 rámutat, hogy míg tavaly 19,41 Ft-ba került a verseny, idén, elsősorban Donald Trump amerikai elnök kaotikus gazdasági lépései, illetve a dollár ebből fakadó gyengülése miatt „csak” 17,47 milliárd forintba került a verseny, ha a futamot követő hétfői kifizetéssel számolunk.

Tegyük hozzá, hogy a Hungaroringen elvégzett felújítások – elsősorban az alapoktól újjáépített bokszutcai főépület, valamint a főtribün – a Hungaroring elnök-vezérigazgatója, Gyulay Zsolt elmondása alapján 78 milliárd forintba kerültek.

Ha érdekel, az első, 1986-os Magyar Nagydíj idején mennyiért lehetett kimenni a hétvégére, valamint általában mennyibe került az élet akkoriban, kattints az alábbi cikkre!