Brad Pitt alig több mint egy hónapja bemutatott Forma–1-es filmje kasszasikernek bizonyult, de nem is olyan régen még közel sem volt ennyire a hollywoodi reflektorfény középpontjában a sorozat. Egészen 2016-ig meglehetősen régi vágásúan közelítették meg a világbajnokság népszerűsítését – évtizedeken át egyetlen ember kezében futottak össze a szálak: Bernie Ecclestone-éban.
A 94 éves üzletembert – aki a mai napig sem távolodott el a Forma–1-től – a kérlelhetetlensége mellett arról ismerik még, hogy előszeretettel gyűjtötte az autókat. Alig néhány hónapja azonban megvált a mesés, 69 autóból álló kollekciójától, melyet 238 milliárd forintnak megfelelő összegért a Red Bull mostani 49 százalékos tulajdonosa, a 2022 őszén elhunyt alapító, Dietrich Mateschitz fia és örököse, Mark vett át.
A képre kattintva galéria nyílik:




Még így sem ürült ki Ecclestone garázsa, legalábbis erre utal, hogy egy újabb darab kerül kalapács alá. A szóban forgó Lagonda 16/80 alig fiatalabb nála, 1934-es évjáratú, tehát még bőven a II. világháború előtti időszakból származik. Mindemellett igazi ritkaságnak számít, ugyanis 1932 és 1934 között mindössze 261 darabot gyártottak belőle.
Ecclestone 12 évig birtokolta a sajátját, aminek különlegessége, hogy eredetileg egy kifinomult, négyajtós szedánként hagyta el a gyártósort, de 1991-ben átalakítottak, így megkapta a keresettebb, kabrió stílusú T2 Tourer karosszériát. Teljes felújításon esett át a motorháztető alatt található hathengeres motor – a 60 lóerős blokkot előválasztós sebességváltóval szerelték, ami abban a korban egyáltalán nem volt jellemző, pedig egyenletesebb gyorsulást és jobb vezethetőséget biztosít.
Fotó: Catawiki
„Bernie nem választ ad hoc jelleggel autókat. Ő szimbólumokat választott” – mondta a Lagondáról Franco Vigorito, a Catawiki szakértője. „Ez a Lagonda kiegyensúlyozott, erőteljes és félreismerhetetlenül brit. Pont olyan, mint ő.”
Az árverés már csak néhány napig tart, az előzetes becslések szerint a 91 éves járgány 160 ezer és 190 ezer euró közötti összegért találhat új gazdára, ami a jelenlegi árfolyamon 64-76 millió forintnak felel meg.

