A Forma-1-es Magyar Nagydíjat biztosító rendőrök öt embert tetten értek bűncselekmény elkövetése közben, elfogtak négy körözött embert, szabályszegések miatt pedig 61 esetben szabtak ki bírságot – közölte hétfőn a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Az összesítés szerint a vasárnap zárult mogyoródi rendezvény négy napja alatt a rendőrök három esetben tettek szabálysértési feljelentést. Az eljárások többnyire engedély nélküli vezetés miatt indultak, gépkocsit két esetben kellett elszállítani.

A 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjon nem történt rendőrségi szempontból kiemelt, rendkívüli esemény.

A biztosításban több mint 1500 rendőr vett részt: volt lovas, kutyás, motoros, gyalogos, gépkocsizó járőr, valamint bűnügyesek. Hét ország 18 rendőre segítette a magyar egyenruhások munkáját.

A közlekedés zavartalan lebonyolítása érdekében a rendőrség péntektől vasárnapig a levegőből is figyelte a pálya környéki utakat és a parkolókat. A verseny után a forgalom hamar helyreállt, mivel a pálya környékéről kivezető utakat egyirányúsították és a rendőrök folyamatosan segítették a járművek haladását.

A biztonsági őrök szempontjából azonban már nem mondható el, hogy nem történt semmi rendkívüli a hétvégén – vannak, akik be akarták ásni magukat a 40. Magyar Nagydíjra. Részletek a Vezess alábbi cikkében: