Kettős McLaren-sikerrel zárult a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjon, azonban a wokingiak fölényes sikerével is szorosabbá vált a világbajnoki pontverseny. Köszönhetően annak, hogy Lando Norris győzelemre váltotta az egykiállásos stratégiáját, 9 pontra faragta le a lemaradását csapattársával, Oscar Piastrival szemben. A verseny leintése után meg is kérdezte Piastritól a Vezess, aggódik-e amiatt, hogy az elmúlt hétvégén felzárkózott rá a brit.
A nemzetközi sajtó is foglalkozott a jubileumi hungaroringi versennyel, melyen a vb-pontverseny alakulása mellett a Ferrari csődje szolgáltatott témát.
Anglia
- The Sun: Lando egy csoda. A brit pilóta rendkívül szoros csatában nyert Magyarországon, majd boldogan csókolta meg büszke barátnőjét. A bajnoki cím szempontjából döntő futamon vagyunk túl, mivel a bátor Norris egykiállásos stratégiát követett, ami kifizetődött elszánt és félelmet nem ismerő csapattársa, az éllovas Oscar Piastri ellen.
- The Guardian: Norris diadalmaskodott Mogyoródon, miután egy rendkívül izgalmas és idegőrlő csatában meghúzta az egykiállásos trükköt. A brit versenyző drámai és ritkán látható végjátékban utasította maga mögé Piastrit.
- Daily Mirror: Norris nagyszerűen alkalmazta az alternatív stratégiát, és fontos győzelmet aratott Magyarországon.

Norrisról áradozott a nemzetközi sajtó a 40. Magyar Nagydíj után. (Fotó: Clive Rose/Getty Images)
Olaszország
- Gazzetta dello Sport: Norris hőstette: előbb hibázott, majd stratégiájának köszönhetően győzött, így továbbra is nyílt a küzdelem a vb-címért.
- Tuttosport: Ferrari-csőd Mogyoródon, Charles Leclerc az első helyről a negyedikre csúszott, majd dühében vezethetetlennek nevezte autóját. Úgy tűnt, hogy eljött az alkalom a fordulatra az idei szezonban, de az első rajtkocka is kevésnek bizonyult.
Spanyolország
- Marca: Norris mesterien versenyzett, Fernando Alonso pedig hősiesen küzdött. Budapest a kelet kapuja, ezúttal pedig a világbajnoki cím kapuja is volt, Norris végül újra izgalmassá tette a pontversenyt azzal, hogy maga mögött tartotta Piastrit.
- Mundo Deportivo: Norris beizzította az F1-szezont.
- Sport: Norris drámai diadalt aratott Magyarországon csapattársa, Piastri előtt, aki a hajrában óriási nyomás alatt tartotta őt.

Újra izgalmassá vált a világbajnoki küzdelem a McLaren-pilóták között. (Fotó: Clive Rose/Getty Images)
Franciaország
- Le Parisien: A McLaren újabb erődemonstrációja. Norris egy kimerítő versenyen rendkívül értékes győzelmet zsebelt be.
- RMC: A Magyar Nagydíj lassan indult be, de epikus párharccal zárult. Norris a kilencedik futamát nyerte meg, Leclerc pedig a nap vesztese lett.
Ausztria
- Kronen-Zeitung: A McLaren duplázott, Leclerc csalódott.
- Salzburger Nachrichten: A Red Bull felejthető hétvégén van túl a nyári szünet előtt, Mogyoródon megint a McLarenek uralkodtak.

Charles Leclerc-t könyvelték el a nap veszteseként, aki csak negyedik lett, habár az élről rajtolhatott. (Fotó: Nicolas Economou/NurPhoto/Getty Images)
Svájc
- Blick: Ismét pontot szerzett a Sauber csapat. Norris győzött, Leclerc őrjöngött.


