Németországban a szokásosnál lényegesen szigorúbb pénzbírságot szabtak ki egy gyorshajtóra, akit 120 km/órával mértek be az A555 számú úton, 100 km/órás korlátozás mellett.
Habár a 20 km/órás sebességtúllépés aligha minősül kirívó esetnek, a kölni városvezetés kérlelhetetlen szigorral kezeli az ügyet, ezért az illetőn összesen 7528,50 eurót hajtana be, ami a jelenlegi árfolyamon mintegy 3 millió forintnak felel meg – írja az Auto Motor und Sport.
Normál esetben 60 euró, azaz kevesebb mint 25 ezer forint a legkisebb kiszabható büntetés, de szándékos szabályszegés esetén is csak az összeg dupláját vasalnák be.
Érdemben még a Bild megkeresésére sem kommentálta a konkrét ügyet a városvezetés szóvivője, aki „adatvédelmi okokra” hivatkozott, hozzátéve, hogy kapcsolatban állnak az érintettel.
A témában megkérdezett közlekedési szakjogász szerint adminisztratív hiba állhat a drasztikus bírság hátterében, ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy időben meg kell tenni a szükséges lépéseket, mivel ha két héten belül nem történik fellebbezés, az összeg véglegessé válik, és mindenféleképpen be kell fizetni.
Olyan országokban, mint például Svájc, nem elképzelhetetlenek a hasonló nagyságrendű büntetések, ugyanakkor a traffipax sem tévedhetetlen – néhány kirívó eset a Vezess alábbi cikkében olvasható:
