Zandvoor lakosai tömegesen jelentették a Google Maps-en, hogy útjaik el vannak zárva, pedig valójában semmi ilyesmi nem volt. Az eredmény? A navigációs app elhitte a sok bejelentést, így a turisták elkerülték a környéket – a lakók legnagyobb örömére.
A digitális elrettentés
A Parkbuurt negyedben élők elmondása szerint elegük lett a strandolókból, akik elözönlik az utcákat, elfoglalják a parkolóhelyeket, és sokszor túl gyorsan hajtanak. Egy helyi lakó szerint az ötlet egy szomszédos városból, Lisséből származott, ahol a Keukenhof virágpark látogatói miatt már próbálkoztak hasonlóval.
A múlt hétvégén így több utca is lezártként jelent meg a Google navigációjában. A turisták kénytelenek voltak másfelé menni, a forgalom pedig látványosan csökkent a városrészben. De ez az akció hátrányosan érintette az ottani nyaralókat és a vendéglátokat.

A zandvoori tengerpart – Fotó: Fadel Dawod/Getty Images
Máshol még több parkolási gond
A hamis lezárások nemcsak a turistákat zavarták meg, hanem az egész településre hatással voltak. Gert-Jan Bluijs, a város mobilitási ügyekért felelős tanácsnoka kifejezetten dühösen reagált: szerinte a fő parkoló, a De Zuid is elérhetetlenné vált, ezáltal más városrészek még nagyobb parkolási káoszba fulladtak.
A Google megerősítette, hogy észlelték a problémát, és eltávolították a hibás lezárásokat. A vállalat nem részletezte, milyen intézkedéseket vezetnek be a jövőbeli visszaélések megelőzésére, de kiemelték, hogy több forrásból dolgoznak, beleértve a felhasználói jelentéseket, műholdfelvételeket és a Street View képeit.
Nem ez az első eset, hogy valaki szándékosan manipulálta a Google Maps-et: a német művész, Simon Weckert 2020-ban 99 okostelefonnal sétált végig Berlin utcáin, és így generált hamis forgalmi dugót a térképen.
