Lezajlott a harmadik szabadedzés a 2025-ös Forma-1-es Brit Nagydíjon. Silverstone-ban Charles Leclerc volt a leggyorsabb az időmérő előtt, de a ferraris elsőség nem volt túl mérvadó.
A pénteki körülményekhez képest az időjárás inkább a brit arcát mutatta: a hőmérsékletek lehűltek, a felhők miatt a levegő 19, a pálya 25 Celsius-fokra – utóbbi nagy változást jelent, hiszen 40 fok környéki aszfalthőmérsékleteket is mértek pénteken.
A 60 perces gyakorlás öt perc késéssel kezdődött, a hétvége valamelyik programja miatt ugyanis látványosan sok gumitörmelék került a pályára, amit letakarítottak a kezdés előtt. Komoly fennakadást azonban ez nem okozott: a körülmények változása ellenére sem kapkodott a mezőny, hogy gyorsan megismerjék az “új” pályát.
We have a slight delay to the start of FP3 as gravel and tyre marbles are swept off the track 🧹
— Formula 1 (@F1) July 5, 2025
Well done marshals 👍#F1 #BritishGP pic.twitter.com/6pcdk1IjM6
Kb. 25 perc telt el, mire minden pilóta neve mellé került mért idő. Előzetesen úgy tűnt, hogy szokásos módon nem ezek lesznek a mérvadó köridők, hanem azok majd az utolsó 15 percben születnek meg. Ez azonban kétségessé vált, amikor az utolsó húsz percben esőcseppekről rádióztak a pilóták.
A csapadék mennyisége minimális volt, de az időmérős szimulációk mégsem zajlottak simán, ugyanis egy pályára törmelék miatt piros zászlót rendeltek el. A legvégén egy mért körre azonban mindenki felérhetett volna…
Well done that marshal! 👏
— Formula 1 (@F1) July 5, 2025
Looks like it came off Ollie Bearman's Haas #F1 #BritishGP pic.twitter.com/tYm7r4OkpC
…ha Gabriel Bortoleto nem töri össze a Kick Saubert szó szerint az utolsó percben. A brazil a Magotts-Becketts kombinációban csúszott meg, és a füvön átszánkázva tört el például autójának futóműve is. Közben egyébként Oliver Bearman is megtörte a Haas orrát, és mázlija volt, hogy csak az orrát, ugyanis a szűk bokszbejáraton forgott meg.
Bortoleto had his moment going through Maggotts 😮#F1 #BritishGP pic.twitter.com/IPsEZRQZTp
— Formula 1 (@F1) July 5, 2025
And to round off a hectic end to the session, Ollie Bearman hits the barriers entering the pits 😵#F1 #BritishGP pic.twitter.com/mncqKOmIiR
— Formula 1 (@F1) July 5, 2025
Ezek miatt tehát csak a korábbi, még nem túl combos köridőkből álló eredménylista az, amivel az időmérő előtt számolhatnak a csapatok. A leggyorsabb Leclerc mögött Oscar Piastri (McLaren) és Max Verstappen (Red Bull) végeztek.

A teljes eredménylista
A brit időmérő szombaton 16 órakor kezdődik.
