Az EQS 2021-ben mutatkozott be a Mercedes-Benz elektromos portfóliójának zászlóshajójaként, azonban alig néhány év után 9úgy döntött a stuttgarti gyártó, hogy közelebb hozzá egymáshoz az elektromos és a hagyományos modelljeit, ugyanis nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket az új brand.
Tavaly 185 100 darab fogyott a zéró emissziós járművekből, ami 23 százalékkal kevesebb, mint volt 2023-ban. Az egységesebb, kevésbé futurisztikus dizájnnal eltűnnek az EQ-alapú modellnevek: a jövőben a „with EQ Technology” kiegészítő plakettel hagyják a gyártósort az elektromos autók.
Az EQS ráncfelvarrott változatát 2024 tavaszán mutatták be – a képre kattintva galéria nyílik:




Arra, hogy mi vezetett a Mercedes EQ-modellcsaládjának bukásához, Gorden Wagener, a Mercedes formatervezési vezetője adott választ. „Azt hiszem, az EQS tíz évvel korábban érkezett, mint kellett volna” – fogalmazott az Autocarnak, miközben arra utalt, hogy az EQS eleve halálra volt ítélve az S-osztállyal szemben. „Ez egy roppant progresszív autó, amit természetesen eredetileg nem sofőrös limuzinnak terveztünk. Nem ez volt a mögöttes szándék.”
„Ettől a kategóriától sokan hosszú motorháztetőre, valamint egy státusszal bíró, sofőr vezette autóra számítanak. Az EQS azonban más, ez egy teljesen más autó. Talán másképp kellett volna forgalmaznunk, akár egy futurisztikus CLS-ként, vagy az S-osztály kupéváltozataként” – tette hozzá, azt sugallva, hogy a marketingosztály sem végzett jó munkát.
A Mercedes stratégiaváltoztatásáról az alábbi cikkében írt bővebben a Vezess:

