A Forma-1-es Osztrák Nagydíj másnapján elsősorban a kettős győzelmet aratott McLarent és annak brit versenyzőjét, Lando Norrist méltatta a nemzetközi sajtó, ezzel együtt leírta Max Verstappent, aki a kiesésével távolabb került az ötödik vb-címétől.
Ausztria
- Kurier: McLaren-egyeduralom, Red Bull-bukás. A világbajnoki címért folytatott küzdelem kétfős előadássá válik.
- Krone: Norris győzött Spielbergben! Csalódás csalódás hátán a Red Bullnál.
- Salzburger Nachrichten: A Red Bull elengedte a vb-t a sötét nap után – a McLaren közben fölényes kettős sikert ünnepelt. A nagyjából 30 ezer holland szurkoló hangulata közvetlenül a rajt után máris elromlott. A közönségkedvenc Max Verstappen számára ugyanis a verseny mindössze három kanyar után véget ért. Az egymás utáni ötödik vb-cím a 61 pontos hátrány miatt távolodni látszik Verstappentől.
- Kleine Zeitung: A McLaren egy külön dimenzióban teljesítette az Osztrák Nagydíjat vasárnap. Oscar Piastri rögtön az elején megelőzte Charles Leclerc-t és második volt, Lando Norris pedig végig vezetve diadalmaskodott. Hátrébb Kimi Antonelli végzetes manővert hajtott végre, kiütötte Max Verstappent, akinek emiatt már az első körben véget ért a versenye.

Lando Norris keze ezúttal nem remegett meg. (Fotó: Andrea Diodato/NurPhoto/Getty Images)
Svájc
- Tages-Anzeiger: Egy ütközés, és máris véget ért a narancssárga buli. Több tízezer holland drukker utazott el Spielbergbe, hogy ünnepelhesse kedvencét, a négyszeres világbajnok Max Verstappent. A 27 éves pilóta már szombaton is az elvárások alatt teljesített a hetedik rajthely megszerzésével, a remény utolsó szikrája pedig a vasárnapi futam első körében kihunyt.
- Blick: Csak hetedik hely az időmérőn, aztán vétlenként kiesés a futam első körében – Max Verstappen felejthető hétvégét élt át Spielbergben. És vele együtt szenvedett a „narancssárga sereg”, vagyis a számtalan holland drukker.
Hollandia
- AD: Drámai véget ért Max Verstappen és a Red Bull számára az istálló hazai versenye Ausztriában. A McLaren aranyat érő eredményt ért el a kettős győzelemmel, Lando Norris pedig jóvátette kanadai hibáját. Max Verstappen vasárnapja nagyjából 20 másodperc után befejeződött. A hetedik helyről rajtolva természetesen nem ringatta magát illúziókban, arra viszont még ő sem számított, hogy ez a futam ilyen drámai véget ér.
- De Telegraaf: Verstappen számára kudarccal ért véget csapata, a Red Bull hazai futama Spielbergben. A címvédő az időmérőn megszerzett hetedik hely után az első körben, három kanyar után kiesett, miután a mercedeses Kimi Antonelli kilökte őt.

A pillanat, ami a nemzetközi sajtó szerint végzetes csapást mérhetett Max Verstappen címvédési esélyeire. (Fotó: Guenther Iby/SEPA.Media/Getty Images)
Nagy-Britannia
- The Independent: Lando Norris nyerte a McLarenek csatáját, és az ausztriai sikerrel megerősítette az önbizalmát, ami lendületet adhat neki a világbajnoki címért folyó küzdelemben.
- The Guardian: Lando Norris nyerte az Osztrák Nagydíjat a csapattársával, Oscar Piastrival vívott kemény és élvezetes csatában.
- The Sun: Lando a legenda.
- Daily Mail: Max Verstappen dühös volt Kimi Antonellire, miután a Mercedes versenyzője az Osztrák Nagydíj első körében nekiütközött, amelynek következtében mindketten feladták a küzdelmet.
- Mirror: Norris sértetlenül megúszta a versenyt és az idei harmadik futamgyőzelmét aratta.
Spanyolország
- Mundo Deportivo: Ahogyan a vasárnapi futam első felében, úgy a világbajnoki idényből hátralévő időben is igazán izgalmas lehet a két McLaren egymással vívott csatája.
- As: Harc, csatározás és feszültség a csapattársak között, de Norris végül megnyerte az Osztrák Nagydíjat és továbbra is harcban van a világbajnoki címért. Hét pontot hozott Piastrin, de a tökéletes spielbergi hétvégéjének rangját tovább emeli az a tény, hogy mindezt a Kanadában végrehajtott ügyetlen ütközés után volt képes végrehajtani.
- Marca: Norris lenyomta Piastrit, Verstappen elköszönt.
- Sport: A kanadai csalódás után a McLaren kettőse újra a dobogóra állt. A csapat óriási fölényben volt az ellenfelekkel szemben, két versenyzője pedig izgalmas fej fej melletti csatát produkált, amely ezúttal nem ért véget olyan drámai módon, mint két hete Montrealban.

Ausztriában folytatódott a McLaren-pilóták csatája. (Fotó: Jay Hirano/SOPA Images/LightRocket/Getty Images)
Franciaország
- L’Équipe: Lando Norris magabiztosan nyerte meg vasárnap a Red Bull Ringen az Osztrák Nagydíjat. A McLaren brit versenyzője a pole-pozícióból rajtolt és végig maga mögött tudta tartani márkatársát, Oscar Piastrit.
- Sud-Ouest: A McLaren lehagyta Verstappent és tovább növelte az előnyét, miután a holland vb-címvédő kiesett Spielbergben.

