Alighanem megpecsételődött Max Verstappen címvédése a Red Bull hazai pályán, miután a négyszeres és címvédő világbajnokot Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes újonca már az első körben kiütötte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjon.
Kiesésével Verstappen hátránya 61 pontosra hízott a bajnokság harmadik helyén; a tetemes különbség tükrében lemondóan nyilatkozott az elúszni látszó esélyeiről.
A balesetük után Antonelli azonnal magára vállalta a felelősséget, később a Red Bull motorhome-jában kért elnézést a hollandtól.
„Nem feltétlenül fékeztem túlságosan későn. Egyszerűen erősen fékeztem, mert épp más autók mögött voltam, és blokkoltak a hátsó kerekeim. Nem tudtam megállítani az autót” – mondta az eset körülményeiről a 18 éves olasz. „Elveszítettem az irányítást az autó felett, és ki kellett kerülnöm [Liam] Lawsont.”

A Mercedes-újonc elnézést kért Verstappentől a baleset miatt. (Fotó: Malcolm Griffiths/Formula 1/Getty Images)
„Akkor pedig már túl késő volt, mert túl gyorsan érkeztem. Állóra fékeztem az első kerekeket, de ahelyett, hogy lassítottam volna, gyorsultam. Az autó csak ment tovább, elkerülhetetlen volt az ütközés” – folytatta a Sky Sports F1 kamerái előtt. „Sajnálom a csapatot, ahogyan Maxot is, aki nyilvánvalóan csak utas volt.”
„Ez egy nagy hiba volt, de tovább kell lépnünk és Silverstone-ra koncentrálnunk. Meglátjuk, hogy kapunk-e büntetést, vagy sem, de a fontos az, hogy újra úgy teljesítsek, ahogy Kanadában” – utalt első F1-es dobogójára Antonelli.
A kérdés azóta már választ is adtak a versenyfelügyelők: a balesetben Antonellit találták vétkesnek, aki így három rajthelyes büntetést kapott a jövő hétvégi Brit Nagydíj, pályafutása első két büntetőpontjának kíséretében.

