A Forma-1-es Spanyol Nagydíjon csak 19 pilóta vett részt azok után, hogy szombat este Lance Stroll visszalépett az eseménytől. Az Aston Martin kanadai versenyzőjénél a hivatalos indoklás szerint a 2023-as csuklótörés utózöngéi üthették fel a fejüket, jobb kezében pedig olyan fájdalmakat tapasztalt hat hét folyamatos panasz után, hogy jobbnak látták kihagyni a futamot.
A BBC azonban jobban utánament Barcelonában a dolgoknak, és extra információk is kiderültek az Aston Martin környékéről. Mint írják, Stroll szombaton dühbe gurult az időmérő után, miután a Q2-ben kiesett, és bő három tizedmásodperccel elmaradt legjobb köre Fernando Alonsóétól. A csapattulajdonos Lawrence Stroll fia érzéseit némi kiabálással, a csapattagok leteremtésével, valamint törés-zúzással tette egyértelművé. Kirohanásának néhány csapatfelszerelés látta kárát, azt azonban nem nevesítették, hogy ezek pontosan mik voltak.
Stroll ezek után lépett vissza az eseményektől, és rögtön felmerül a kérdés, hogy lehet-e szó egy esetleges újrasérülésről, melyet a kirohanás okozott. A dühöngés tényét egyébként a csapat el is ismerte a BBC-nek, de azt mondták, a visszalépéshez ennek nem volt köze. Később viszont egy másik Aston Martin-os forrás tagadta, hogy Stroll bármit is megrongált volna, vagy a kollégáival káromkodott volna.
Arról továbbra sincsenek hírek, hogy Stroll tudja-e vállalni a két hét múlva esedékes Kanadai Nagydíjat. Amennyiben nem, úgy az is kérdés, hogy a tartalékosok közül ki ugrik be: mind Felipe Drugovich, mind Stoffel Vandoorne részt vesz a Le Mans-i 24 órás versenyen. Ezzel kapcsolatban brazil értesülésekre hivatkozva arról számolt be az ESPN, hogy Drugovich hajlandó lenne beáldozni az egynapos versenyt azért, hogy bemutatkozhasson a királykategóriában.
