A Forma-1-es pilóták elsősorban sportemberek, de mára elkerülhetetlenül celebek is, akik a különböző közösségimédia-platformokon is jelen vannak, posztolnak. Míg annak idején Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel távol tartotta magát az ilyesmiktől – bár azóta már ők is beszálltak ebbe a világba –, a mezőny minden tagja jelen van például az Instagramon, egy friss gyűjtés pedig összeszedte, mennyit is kereshetnek egy-egy posztjukkal.

Az összeállítást a máltai bejegyzésű online bukméker és szerencsejáték-szolgáltató Betsmith készítette, hangsúlyozva, hogy az adataik csak megalapozott becslések, persze így is érdekesek.

Talán nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy az instás posztolási kereseti lista élén a több mint 39 millió követővel rendelkező Lewis Hamilton áll, aki egy-egy közzététellel bő 119 ezer dollárt (42 millió Ft) keres. Összevetésként 2025 márciusában a KSH adatai szerint a hazai medián nettó kereset 381 700 Ft volt, ami mai árfolyamon szinte pontosan 1000 dollárnak felel meg, vagy a dolgot egy kicsit megfordítva: a hétszeres világbajnok szűk tízéves keresetet hoz egy-egy poszttal.

A Ferrari angol versenyzőjének elsősége nem lehetett kérdés, a többiekre vonatkozó adatokat azonban csak az alábbi galériában áruljuk el – kattints a képre!

20 fotó