A Forma-1-es Monacói Nagydíjon rendszeresen felbukkannak a korábbi évekből is F1-es autók. Na nem azért, mert a pályára küldik őket, hanem azért, hogy eladják azokat. Az F1-szerető gazdag közönség adott a hercegségben, ezt pedig ki is használják az autókat árverező cégek.
Ebből a szempontból az idei hétvége sztárja egy Michael Schumacher-féle Ferrari volt. Az F2001-es modell 211-es számú kasztniját a hétszeres világbajnok 24 évvel ezelőtt, 2001-ben használta, és az eladott autó értékét növelte, hogy a német legenda ezzel nyert Monacóban, valamint a Magyar Nagydíjon is.

Kép: Pascal Rondeau /Allsport
Mindkét győzelem jelentősnek bizonyult, ugyanis a monacói első hely hosszú ideig az utolsó volt a Scuderia történetében. Ismételni csak 2017-ben tudtak a városi pályán Sebastian Vettel révén. A hungaroringi siker pedig történelmi volt, hiszen itt biztosította be a pilóta a negyedik egyéni címét, illetve a csapat is a konstruktőri bajnoki elsőséget.

Kép: Steve Mitchell/EMPICS via Getty Images
Ezek a tények biztosan hozzátettek ahhoz, hogy az RM Sotheby’s árverésén végül 15 980 000 eurót (6,45 milliárd forintot) adjanak a 3 literes, V10-es motorral szerelt autóért.
