1993-ban járt utoljára a Forma-1 mezőnye az afrikai kontinensen, azóta pedig minden évtizedben legalább egyszer felmerült az ötlet, hogy vissza kellene térni. Nem volt ez másképp mostanság sem, ráadásul a szinte örök ígéret Dél-afrikai Köztársaság mellett Ruanda neve is előkerült többször.
Ezekből azonban rövid időn belül még biztosan nem lesz futamhelyszín. Ezt maga Stefano Domenicali F1-vezér árulta el Monacóban. “Haladunk, dolgozunk a legjobb megoldás megtalálásán. Mint mindig, amikor egy új lehetőség adódik, biztosra kell menni a terv hosszú távú vízióját illetően. Nem mehetünk egy új helyre úgy, hogy nem maradunk sokáig” – foglalta össze az olasz szakember a sportág álláspontját.
“Három afrikai helyszínnel halad a párbeszéd. Reálisan nézve nem gondolom, hogy rövid távon ezeknek lesz eredménye. De a fókuszunk ezen van. Nem vagyunk jelen egy kontinensen, és szeretnénk azt is összekötni. Mindez azon múlik, hogy megtaláljuk a jó tervet, és remélhetőleg hamar új információkkal szolgálhatunk erről a projektről” – tette hozzá.
