A Red Bull 2025 végén elbúcsúztatja eddigi motorpartnerét, a Hondát, mellyel 2019 óta – 2023-tól már Red Bull Powertrains (RBPT) név alatt – három konstruktőri és négy egyéni világbajnoki címet szereztek, a cikk megjelenéséig 64 futamgyőzelmet értek el.
Az RBPT 2026-ra már valóban maga fejleszti és gyártja majd erőforrásait Milton Keynesben, de ezúttal is lesz partner az amerikai Ford képében.
A 2023 elején bejelentett együttműködés eredetileg alig tűnt többnek névmegjelenítésnél, ám úgy tűnik, mostanra igazi kollaboráció folyik a felek között, ráadásul kimondottan biztató eredményekkel – már ha hihetünk a Ford Performance, azaz a sportrészleg globális igazgatójának.
„Az együttműködés az aláírás óta napról napra erősebb, sőt, a munka már azelőtt elkezdődött. Kezdetben csak az elektromos komponensekre koncentráltunk, de a fejlett gyártási eszközeinknek és a 3D-s nyomtatási technológiánknak köszönhetően valós időben készíthetjük az alkatrészeket. Szó szerint minden egyes nap új dolgokat gyártunk le Dearbornban [Michigan állam, USA], melyek rögtön mennek is a Milton Keynes-i laborba” – magyarázta Mark Rushbrook a Motorsport.com holland kiadásának (nyitóképünkön középen, balra a Ford vezérigazgatója, Jim Farley).
„Nyilván sok munka áll még előttünk, nem mellékesen a tartósság terén, de az együttműködés, a nyitottság, a bizalom, a felek hozzájárulása eddig kiemelkedő. Minden reményünk teljesült, sőt, túl is szárnyaltuk őket” – hangsúlyozta a fordos vezető.
„Ami a teljesítménycélokat illeti, nagyon is jól állunk. A megbízhatósági próbákon kell még felzárkóznunk. Minden tökéletesen megy? Nem, de ez igaz minden fejlesztési programra. Menet közben történjen, ami történik, a lényeg az, hogyan reagálunk, mennyire igyekeznek az emberek. Amikor a fejlesztésben több teljesítményt találunk, akkor természetesen jön a megbízhatóság. Szóval teljesítmény, megbízhatóság, teljesítmény, megbízhatóság.”


