48 órás sztrájkkal fenyegetnek az athéni taxisok, mert a görög kormány elképzeléseivel ellentétben nem akarnak hétvégénként még több ittas személyt szállítani – írja az MTI.
A javaslat mögött Konsztantínosz Küranákisz, a közlekedési miniszter helyettese áll: a felvetése szerint a kormány támogatást nyújtana a hétvégi taxitarifákhoz, eltántorítva az embereket attól, hogy alkohol fogyasztása után üljenek a volán mögé.
„A szubvenció kifejezést nevetségessé teszik” – mondta Tümiosz Lümberopúlosz, az athéni taxisok szakszervezetének elnöke. Kijelentette, a taxisok nem a részegek sofőrszolgálata, az intézkedéssel pedig csak az alkoholfogyasztást szubvencionálják.
Szerinte ráadásul csúfot űznének a taxisokból, akik szakmai tevékenységük folyamán amúgy is számtalan veszélyes helyzetbe kerülnek ittas személyek miatt.
A szakszervezeti vezető bejelentette, hogy
az athéni taxisok tiltakozásul a jövő héten sztrájkolni fognak.
A görög közlekedési minisztérium álláspontja viszont az, hogy a taxitarifák hétvégi csökkentésével mérsékelni lehetne „a túlzott alkoholfogyasztás következtében történő baleseteket”.
