Az égi áldás igencsak kaotikus pillanatokat okozott a Forma-1-es Miami Nagydíj sprintfutamán. Nem csak Lando Norris köszönhette ennek a győzelmét, de Max Verstappen is összehozott egy bokszutcai ütközést, és voltak más esetek is, melyeket nem feltétlen láttunk a közvetítésben.
Ilyen volt a Haas esete is a bokszban, akik a gyanú szerint Oliver Bearmant és Nico Hülkenberget is veszélyesen engedték ki. A stewardok utólag öt másodperces büntetést adtak Bearmannek, így elbukta a nyolcadik helyet. A sprint utolsó pontszerző helyére ezzel Cunoda Juki kapaszkodott fel, aki ahhoz képest, hogy a bokszból indult, egyedül szerzett világbajnoki egységet a Red Bullnak.
A Nemzetközi Automobil Szövetség vizsgálta még a Fernando Alonso (Aston Martin) kieséséhez vezető kontaktot Liam Lawsonnal (Racing Bulls), a williamses Alexander Albon vélelmezett biztonsági autó mögötti szabálytalanságát, valamint Charles Leclerc-t is, aki az autótörés után nem biztonságos Ferrarijával haladt még a pályán.
Albon végül 5 másodperces büntetést kapott, ami épp elég volt ahhoz, hogy előkelő 4. helyéből csak egy 12. legyen. Cunoda így még egyet előrelépett, és a pontszerzők közé került Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) is.
Leclerc megrovással megúszta az őt érintő vizsgálatot, Lawson viszont nem úszta meg Alonso kiütését – ő is kapott egy 5 másodperces büntetést. Ezzel ő is kiesett a pontszerzők közül.
A pontszerzők teljes listája:
- Lando Norris (McLaren)
- Oscar Piastri (McLaren)
- Lewis Hamilton (Ferrari)
- George Russell (Mercedes)
- Lance Stroll (Aston Martin)
- Cunoda Juki (Red Bull)
- Andrea Kimi Antonelli (Mercedes)
- Pierre Gasly (Alpine)

