Te tudtad, hogy létezik világrekordja a kamionnal történő tolatásnak? A Guinness Rekordok Könyve szerint 2020-ban 89 kilométert tettek meg az USA-ban hátramenetben egy dízel kamionnal. Előtte pedig 2008-ban állítottak fel világrekordot ezen a téren, akkor még “csak” 64 kilométeres távolsággal. Utóbbi ahhoz a Marco Hellgrewe-hez köthető, aki most ismét főszerepbe kerül.
Az 50 éves teherautó-rajongó és a Német Fegyveres Erők tagja ugyanis saját maga kezdeményezte, hogy megdönthesse az öt évvel ezelőtt felállított rekordot. A cél nem más, mint legalább 100 kilométert menni tolatva (!). Ezúttal azonban az eActros 600, vagyis a Mercedes-Benz elektromos nyerges vontatója kerülhet főszerepbe.



Szenvedélyes teherautó-vezetőként megtiszteltetés számomra, hogy újra megpróbálhatom felállítani ezt a rekordot. Az első rekorddöntésem óta sok minden történt a technológia terén. Ennyi időn keresztül tolatni nagy kihívás, de az eddigi tesztvezetések nagyon jól sikerültek. Nagyon szórakoztató és nagyon kellemes az úton lenni az új eActros 600-zal” – hangsúlyozta Marco Hellgrewe.
Ekkora távolságot azonban nem lehet akárhol csak úgy megtenni. A rekordkísérlet kezdeményezője a Motorsport Arena versenypályán szeretné felállítani Oscherslebenben, amely Magdeburgtól 30 kilométerre található. Ez nem lesz egyszerű, mivel a pálya összesen 14 darab, elsősorban autók számára kialakított kanyarral rendelkezik.
Elsőre furcsa lehet, miért választotta ezt Marco, de a biztonság elsőbbséget jelentett mindenekfelett, magyarán ezen a pályán mások veszélyeztetése nélkül kísérelheti megdönteni a világrekordot. Nem a teljes távot teszi meg ugyanakkor itt, a maradék 30 kilométert rendőrségi kísérettel fogja teljesíteni közúton 10-20 km/órás sebességgel. Ha sikerül a 100 kilométert tolatással megtenni, akkor Halberstadtban fog megállni.
A rekordkísérletre június 4-én kerül sor.
