Bizarr, egyben rendkívül veszélyes csapdát állítottak az autósok számára, miután az éj leple alatt szándékosan és a hegyükkel felfelé állítva közel 500 szöget helyeztek ki a massachusettsi Falmouth (USA) egyik utcájában – írja a Carscoops.
Ugyan balesetről nem érkezett bejelentés, a helyiek közül többen is pórul jártak, mivelhogy defektet kaptak. A járőrök április 18-án hajnali 2 óra magasságában találták meg a balesetveszélyes akadályokat – a lakosok segítségével összesen 478 szöget gyűjtöttek össze.
A képre kattintva galéria nyílik:


Külön aggodalomra ad okot, hogy a szögekkel nemcsak szöges útzárat alkottak több úton, de – mint arra a környék átfésülése során fény derült – több felhajtóra, sőt, egy parkoló kisteherautó kereke alá is tettek szögeket.
Az eset után arra kérték a helyieket, hogy ellenőrizzék a birtokukat figyelő biztonsági kamerák felvételeit, hátha abból több minden kiderül. A hatóságok arra gyanakodnak, hogy tinédzserek lehetnek az elkövetők, akik valójában viccből tehették ki a szögeket. Akár csíny történt, akár nem, a rendőrség azt reméli, felelősségre tudja vonni a tettes(eke)t.
Magyarországon is akadt már olyan, aki a szögekben látott megoldást – igaz, a parkolóhelye védelmében:

