Nem sok családi jármű mondhatja el magáról, hogy a választható üzemmódok között egy versenypályára optimalizált beállításcsomag is szerepel. Az Alpine A390 ilyen lesz, és hogy a Track mode – valamint az összes többi üzemmód – megfelelően működjön, azt még most, a hivatalos premier előtti utolsó hetekben is ellenőrzi a gyártó.




Ezeket a képeket a Michelin 4,1 kilométeres tesztpályáján, a Ladoux technológiai központban készítette az Alpine. A fellocsolt aszfalton a három villanymotoros hajtásláncot vezérlő technológiákat, így például az aktív nyomatékvektor-szabályozást, valamint az öt különböző üzemmódot (köztük a már említett versenypálya-beállítást) ellenőrzik.
A teszten értelemszerűen a speciálisan ehhez a típushoz kifejlesztett Michelin abroncsok (20 colos Pilot Sport EV, illetve 21 colos Pilot Sport 4S) is vizsgáznak, de a mérnökök mást is ellenőriztek: a középkategóriás (4615 x 1532 x 1885 mm) elektromos SUV digitális hangzásvilágát.
Az Alpine Drive Sound nem csak háttérzaj, hanem a tervezők szándéka szerint a vezetési élményt erősítő inger. Kétféle hangzásvilág jár majd az autóhoz, úgy, mint az A290-eshez: a sportosabbhoz az A110-es menethangjait szintetizálták, anélkül, hogy direkt módon imitálnák a belső égésű motor hangját, a csendes variáns kevésbé dübörög. Mindkét beállítás hangereje három fokozatban (nulla, egy és kettő) szabályozható.



