Csaknem két és fél éven át várt egy brit családi vállalkozás arra, hogy visszakaphassa az áruszállítóját, mely 2022 decembere óta rostokolt egy londoni parkolóházban rekedve – írja a BBC.

Ez idő alatt gyakorlatilag ráment a cég gatyája a furgonbérlésre, illetve – vásárlásra, ami összesen 50 ezer font többletköltséget jelentett – jól mutatja a helyzet súlyát, hogy az összeg a jelenlegi árfolyamon közel 24 millió forintnak felel meg.

A portál értesülései szerint összesen mintegy 40 jármű vált a parkolóház foglyává, vélhetően az autók elhelyezéséről gondoskodó, mechanikus szerkezet meghibásodása miatt. A károsult hozzátette, arról tájékoztatták őket, hogy a jármű kiszabadítása után nem lesz lehetőség az elektromos töltő használatára. Tartottak is attól, hogy emiatt nem fog működni a furgon akkumulátora, de végül beindult, sőt, még ahhoz is maradt benne elég energia, hogy elhagyja a parkolóház területét.

Ugyanakkor az ügynek messze nincs vége, mivel még nem tisztázták, hogy a parkolóház üzemeltetője vagy az automatizált rendszert karbantartó cég felelős-e a fiaskóért, továbbá az abból fakadó károkért, amik a lemerült akkumulátorok mellett a defekteket, az amortizációt, de még a beragadt fékeket is lefedik.

Korábbi gyűjtésében a Vezess bemutatta, melyek a világ legkáprázatosabb parkolóházai: