A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Mohammed bin Szulajm néhány hete a közösségi médiában dobta be, hogy a jövőben a Forma-1 visszatérhetne az 1996-2005 között használt V10-es motorokhoz, majd a Kínai Nagydíj idején a szervezet egyik vezetője megerősítette, hogy komoly az ötlet.

Az elképzelés az lenne, hogy a tízhengeres belső égésű erőforrások gyártása sokkal kisebb költséggel járna, mint a mostani vagy a jövőre érkező újabb hibrideké, szintetikus üzemanyaggal pedig a környezeti terhelésük is elfogadhatóbb lenne.

Bahreinben ma az ötlet életképességéről tárgyaltak az FIA, a Forma-1, a csapatok, valamint a jelenlegi és leendő F1-es motorgyártók (Audi, Ferrari, Ford, General Motors, Honda Racing, Mercedes, Red Bull Powertrains) képviselői, de úgy tűnik, egyelőre nem lesz semmi a dologból.

Az FIA közleménye ugyan „konstruktív” a megbeszélésről ír, de a hírek szerint – az előzményeknek megfelelően – legalábbis a jövőre belépő Audi, illetve a (motorgyártóként) 2028-as beszállásra készülő Cadillac egyértelmű nemet mondott a V10-esekre, a kommünikében is leszögezték, hogy az elektrifikáció “minidig is” része lesz az erőforrásokat illető koncepcióknak.

2026-ra egyértelműen nem lehetett volna bevezetni azokat, de a jelenlegi állás szerint 2029-re sem számíthatunk a régi vágású motorok visszatérésére.