Három Ferrari is kijött volna a Magyarországon tavaly meghirdetett legdrágább használt autó árából – derült ki a Használtautó.hu összeállításából. A dobogóra egy Bugatti és két Ferrari került, a győztes óriási árkülönbséggel lett első.
A rangsort egy 2023-as Bugatti Chiron vezette, amely 890 millió forintos áron kereste új tulajdonosát – ez 624,6 millióval több, mint a második helyen álló, 2023-as Ferrari SF90 Spider ára. A hirdetés már nem elérhető, így nem tudni, hogy a Chiron pontosan melyik változatáról lehetett szó, de 2017-ben például 1,3 milliárd forintért kínáltak egyet Magyarországon.
Galéria az utolsó Chironról:




A szuperautó utolsó, 500. legyártott példányát ebben a cikkünkben mutattuk be. Az utolsó Chironban is ugyanaz a technika dolgozik, mint egy „átlagos” Super Sportban: nyolcliteres W16-os motor 1600 lóerős teljesítménnyel. A maximális fordulatszám 7100/perc, az 1600 Nm nyomatéki csúcs 2000 és 7000/perc között áll rendelkezésre.

A top 10-ben főleg a Ferrari SF90 különböző variációi tűnnek fel, de akad néhány Lamborghini, valamint egy Rolls-Royce és egy Mercedes-Maybach is. Viszonyításképp a hazai piacon három legkeresettebb tömegmárka legdrágább meghirdetett modelljei: egy Volkswagen Touareg 41,9 millió, egy Suzuki Across 25,5 millió, egy Opel Grandland pedig 23,7 millió forintos áron érhető el a portálon.
A Ferrari SF90 a Ferrari zászlóshajója volt egészen az új F80 megjelenéséig. Ez a modell a használt szupersportautók piacán nagy népszerűségnek örvend. A Használtautó.hu szerint a 890 milliós Chiron esetében 700 érdeklődő kattintott a hirdető telefonszámának megtekintésére.