Sebastian Vettel számára a múlt hétvégi Abu-dzabi Nagydíj volt az utolsó Forma-1-es versenye visszavonulása előtt. Bár arról megoszlanak a vélemények, hogy a négyszeres világbajnok valóban végleg fordított-e hátat a királykategóriának, Damon Hill biztos benne, hogy a paddockban még fel fog bukkanni a német.
„Nem utoljára láttuk őt” – jelentette ki 1996 világbajnoka az F1 Nation podcastben. „Valamilyen minőségben vissza fog térni a Forma-1-be, mert érdeklődünk iránta. Meghatározó szerepe volt a sportban, így vissza fog térni, hogy valamilyen módon továbbra is hozzájárulhasson ahhoz. Azt hiszem, most szükség van egy kis térre, illetve más perspektívára, legalábbis én ezt tapasztaltam.”

Sebastian Vettel
Hill lenyűgözőnek nevezte a sportvilág pszichológiáját, különösen azt tartja benne izgalmasnak, ahogyan a versenyzőkben újra fellángol a versenyzés iránti szenvedély – ahogyan arra az elmúlt években Fernando Alonso és Kimi Räikkönen esetében is volt példa. „Felmerül bennük a kétely, hogy továbbra is autóversenyzők akarnak-e lenni. Ez akkor következik be, ha már nem élvezik, és nehezen tudnak jól teljesíteni” – taglalta a manapság szakértőként dolgozó brit.
„Majd amint meghozta a döntést, hogy többé nem lesz autóversenyző, és később váratlanul visszatért” – folytatta Hill. „Az én teóriám szerint azért, mert élvezni akarja, hogy egy Forma-1-es autóban ül, és újra képes gyorsan menni.”
Vettel a BMW Sauberral, majd a Toro Rossóval mutatkozott be a Forma-1-ben. Két évvel később, 2009-ben már a Red Bull kötelékében versenyzett, ahonnan világbajnoki címei után a Ferrarinál és az Aston Martinnál versenyzett.

