A CT a röntgentechnika továbbfejlesztése, a berendezésben egy, a test körül gyorsan forgó röntgencsőből kilépő sugárzás elnyelődésének mértékét a körben lévő detektorok megmérik, az adatokat egy beépített számítógép összegzi, és egy keresztmetszeti képet hoz létre.
A modern CT-berendezések egy körülfordulás alatt egyszerre több (akár 128) szeletet térképeznek fel, és egy vizsgálat a szükséges számítások elvégzésével együtt néhány perc alatt elvégezhető. A szkennerdob tehát pörög, méghozzá nem is akárhogy, igen nagy tempóval száguld a vizsgált személy teste körül.
Karbantartás alkalmával így is működtetik a gépet, és ritkán, de készül róla videó is. Ezt a felvételt egy dán radiológus, Morten Hjordt készítette, aki bár naponta dolgozik a CT-szkennerrel, maga is elcsodálkozott a technika kiegyensúlyozott működésén.
Sötétben még látványosabb, és még inkább idézi a sci-fi-filmek világát.
A CT-berendezést az 1960-as években fejlesztették ki Angliában, és megvalósulása érdekes körülményeknek köszönhető. A készülék atyjaként az 1919-ben született Godfrey Hounsfield villamosmérnököt tiszteljük, de ötlete megvalósításához komoly anyagi háttér is kellett.
1949-ben lépett be az EMI nevű céghez, ahol először radarkészülékek és célkövető rendszerek, valamint korai számítógépek fejlesztésén dolgozott. A cég fő tevékenységi köre emellett egyéb szórakoztatóipari zenei eszközök előállítása, valamint lemezkiadás volt.
Kiadóként sikerült lecsapniuk egy feltörekvő, helyi együttes dalainak jogaira is, amelyet később “The Beatles” néven ismert meg a világ. Az EMI ekkoriban erre a zenei fejőstehénre koncentrált, és ebben a helyzetben teret engedtek Hounsfield vakmerő kísérleteinek, az agyról teljes képet adó furcsa röntgengép, vagyis a CT fejlesztésének. Az első beszkennelt tárgy egy holttest preparált agya volt, amit egy hentesnél vásárolt marhaagyvelő követett, és amikor nem vettek észre rajta látható elváltozást, Hounsfield saját fejét tapogatta le.

Az első prototípus, még preparált agyvelővel. (forrás: Wikipedia)
Egyes pletykák szerint a Beatles sikere adott zöld utat a kutatásnak, de erről nincs írásos bizonyíték. A valódi finanszírozás a Brit Egészségügyi Minisztériumnak köszönhető, ahol a terveket látva négy szkenner megrendelése mellett döntöttek, holott még egy sem volt kész.
Mivel a prototípus már működött, egy válogatott csapattal csak a biztonságos, és kórházban is bevethető készülék összeállítása volt a feladat, ami 1971-re sikerült is. Hounsfield 1975-ig folytatta a készülék fejlesztését, egyre kifinomultabb szkennereket építve, amelyek az egész test leképezésére is alkalmasak voltak. Felfedezéséért 1979-ben orvostudományi Nobel-díjat kapott, pedig nem is volt orvosi diplomája.