Teljesen mindegy, hogy régi vagy vadiúj járműről van szó, a legtöbb autótulajdonos mindent megtesz, hogy védje szeretett négykerekűjét. Ám mindentől nem lehet óvni a gépet: előbb-utóbb történik valami, ami ront az értékén és szépségén, legyen az akár egy baleset vagy csak az idő múlása.
Ám hiába minden féltés, a problémák bármikor beüthetnek. Egy tökéletesen működő autó is meg tudja szívatni a sofőrt, de olyan is előfordulhat, hogy az autó úgy okoz kellemetlenségeket gazdájának, hogy egy jó ideje nem is látta azt. Következzen hát néhány igazán szerencsétlenül járt autós!




Nem lehet egyszerű feladat kinyitni egy páncélozott járművet, főleg, ha bezárták a kulcsot is
Hosszú jogi procedúrának néz elébe az az autós, akit úgy büntettek meg gyorshajtásért, hogy a kocsi egy platón állt
Ennek az autósnak annyiból mégis szerencséje volt, hogy nem vette el az életét a rosszul rögzített, elszabadult falap
Villámcsapás gyújtotta fel az új Mercedest
Az égből többek között olyan veszélyek is érkezhetnek, mint egy harcsa
A több százezres javítás másnapján égett ki a MINI
Ez az eset is szerencsés, hiszen a szikla telibe találhatta volna az autót. Ehelyett éppen elé esett
Ezért ne hagyd lehúzva az ablakot, 1. rész: rohadt krumpli
Amikor alattad nyílik meg a föld
A ház előtt kigyulladó és felrobbanó kukásautó a család két autójában is kárt okozott
Nem kell szakértőnek lenni ahhoz, hogy lássuk, gond van az ajtóval
A pótkerék nem a McLaren része, egy kamionról esett le
Ilyen következményekkel jár, ha rossz helyre öntöd az ablakmosó folyadékot
A szomszéd kerítést festett, de kapott belőle az autó is
Ezért ne hagyd lehúzva az ablakot, 2. rész: hó
Reggelre volt ajtó, nincs ajtó
Sokkoló lehet, amikor golfozás után így találod az autód
“Ez defekt nem, Laci?”
Az indiánok földjén vezetett keresztül az út?
Hiába kínálsz extra borravalót a kutasnak, nem fogja teletölteni
Nem csak a havat tolta el a hókotró
Csúnya véget ért a driftelgetés


















