A Liberty Media fontolgatja, hogy sok más mellett a Forma-1-es hétvégék lebonyolítási rendjét is megreformálja, a 2020-as szezonban próbálnának ki néhány ötletet az időmérő átalakítására. Ezek között fordított sorrendes sprintfutam is felmerült, a pilóták azonban nagyon ellenzik az elképzelést.

Daniel Ricciardo Oroszországban elárulta, hogy a versenyzők véleményét meg sem kérdezték. „Ez az, amin sokszor eléggé felhúzzuk magunkat” – mondta Ricciardo.

„A dolgokat a médián keresztül teszik elénk, mi meg csak nézünk, hogy nekünk mégis miért nem szóltak erről?”

„Az elmúlt években sok mindenről döntöttek a megkérdezésünk nélkül, pedig mi adjuk a show lényegét. Ha valakié, a mi véleményünk többet számít, mint bárki másé.”

Lewis Hamilton szerint a fordított rajtrács csak látszatmegoldás lenne. „Az a véleményem, hogy ez csak afféle kibúvó, mert nem mernek valódi döntéseket hozni” – így Hamilton.

„Az elmúlt években hozott változtatások nem javítottak semmin, szóval úgy tűnik, hogy akik kitalálták őket, nem sokat konyítanak a versenyzéshez.”

„A fordított rajtrácsot egyáltalán nem értem. Akkor majd elkezdünk lassabban menni a Forma-1-ben? Ki akarja ezt? Ha valaki szerint erre van szükség, annak fogalma sincs a Forma-1-ről.”