Meglepően pörög az első generációs BMW M3-asok piaca, ami abból is látható, hogy egyre több példánynak keresnek gazdát különböző aukciókon. Pár napja azt a Sport Evolutiont kínálták eladásra, amit Charlie Whiting vásárolt magának újonnan, most pedig egy korai példány bukkant fel az E30-as legsportosabb változatából. Mára már nem csak az alacsony futásteljesítményű darabok érnek sokat, a képeken látható autóban közel 234 ezer kilométer van, de az eladó állítása szerint jó állapotban van és olyan apróságok is járnak hozzá, mint pót felnikupakok és egy komplett műszerfal.

8 fotó

Ebben az 1988-as évjáratú példányban még az S14-es, szívó négyhengeres motor 2,3 literes változata található 192 lóerős teljesítménnyel, nyomatéka 230 Nm. Álló helyzetből 7,3 másodperc alatt gyorsul 100-as tempóra, a végsebessége pedig 230 km/óra feletti. A konkrét M3-asban a motor az, ami nem makulátlan állapotú, de csupán a szelepfedélről pereg a festék. Rozsdát nem találni a karosszérián, ami ígéretesen hangzik. Hogy mennyi lesz a végösszeg az aukció zárásakor, azt megtippelni is nehéz. Ennél ugyanis nem játszik be a híres tulajdonos vagy a kevés kilométer. Egyúttal a következő tulajdonosnak sem kell feltétlenül vitrinben tárolnia.

234 ezer kilométerrel is értékes az első M3-as 6