Értem én, hogy a luxusvaddisznó egy totális képzavar, de mit csináljak: ez a kocsi ilyen. Ringatóan kényelmes, andalítóan csendes, de a gáz, a fék, a kormányzás, és - ha akarom - a futómű egy pályaversenyautóé.
Jó érzés, amikor az ember valami fontos dologról az elsők között értesül. Valamit a többieknél hamarabb megszerezni, kipróbálni, ezáltal mintegy a többiek elé, vagy akár fölé kerülni, de legalábbis így képzelni: olyan érzés ez, amiről bizonyára igen sok BMW-s tudna mesélni.
Olyan, mint minden új BMW
Hát most tapasztalhattam egy kicsit ebből a jó érzésből. Pár napja adtam le az 535i-t, majd két óra múlva elrepültem a Genfi Autószalonra. Itt meg mit látok? A világ összes újságírója egymást öli a BMW standján, hogy a most bemutatott, vadonatúj Ötos BMW (kódjele: F10) közelébe kerülhessen. Én meg büszkén pöffeszkedhetek a gomolygó embertömeg mögött: hehehe, nekem már megvolt, magyar rendszámmal, egy hétig!
Akár némi logisztikai egyszerűsítés, akár a Jóisten irántam való szeretete okozta a kis időhurkot, a magam részéről nagyon hálás vagyok érte. Mit tagadjam, nagy lieblingem a BMW - az 535i pedig olyan töményen nyújtja a bajor motorizáció hangulatát, hogy máig belebizsergek, ha rágondolok.
Nem osztja meg a tömegeket az F10 formaterve. Szép, azt' kész
Az éjjellátó képén látszik, hol a kipufogó
A formáról nem vagyok hajlandó vitába bonyolódni. Az előzőt nagyon szerettem, az előző előttit nagyon nem, ezt meg most megint igen, de nem nagyon. Harmonikus, kockázatkerülő forma, kicsit undorító, de azért még elviselhető hátsó lámpákkal. Elegáns understatement, ki-ki döntse el maga, mit gondol róla: ugorgyunk.
Ugorgyunk a beltérbe. Becsukott szemmel is felismerhetően újkori béemvés, a váltókar, a kormány kis fülei, az i-Drive joystick-tárcsája, a kihúzható combtámaszos ülés: megvan minden, ami kell, úgy, ahogy kell. A műszerfalon van egy apró jelzés, hogy ez nem Egyes vagy Hármas: megvan mind a négy hagyományos körműszer a kormány mögött. A kormány pedig háromküllős, jelzi, hogy hiába nagy és drága autó ez, a lelke egy sportkocsié.
Klasszikus német elrendezés
Alaposan felextrázott tesztautónkban a motoros ülés oldaltámaszait kompresszor pumpálja körénk, a fejtámla is motorral emelkedik. A hatalmas tévén középen még megyeszinten is átláthatóan követhetjük utunk a navigáción, bolyonghatunk a hifi menüjében, vagy hangolhatjuk finomra a klímát a mára már tényleg gyorsan, logikusan, intuitívan működő i-Drive tárcsájával.
Villanymotor húzza be a hanyagul becsukott ajtókat, a kormány előzékenyen felhúzódik kiszállás előtt. A kényelem, a térkínálat pazar, már-már hetesi magasságokba szárnyal az új Ötösben.
Vicces üres négyzet az extralistán
Nem tudom, mi volt az oka, hogy az elektrokromatikus tükör helyett, ami már a legkisebb kocsikban sem szokatlan hagyományos billentéssel szüntethetjük meg az éjszakai vakítást. Ez a pártízezres extra már nem fért bele? Tényleg tombol a válság!
Van Road Presence-e
Két dolog különbözteti meg az Ötöst a Hetestől. Az egyik, hogy az ajtóbelsők könyöklői nem elég szélesek. A másik, hogy a gázt és a féket képtelenség finoman adagolni. Minden gázadásra durván megugrik, minden fékezésre durván megtorpan az 535i. Akár Comfort, akár kikapcsolt menetstabilizálós hülyegyerek-módban van az elektronika. Egy Hetesben ez képtelenség volna - az Ötösben rá lehet fogni, hogy ez van, fickándoznak a telivérek.
A gyorsulás, a nagy, masszív test könnyed nekilendülése lenyűgöző élmény. A test az ülésbe szorul, a motor pörög négyezerig, ötig, hatig, erőlködés nélkül. Szemvillanás alatt vált feljebb és feljebb az automata, egészen nyolcasig, ha van hely, idő és jog, akár 250-ig. Fantasztikusan jó motor a most már egyturbós hathengeres, fantasztikusan jó autó körülötte az Ötös.
Az új Ötös gyári trailere, csillogó golyókkal
Kitör belőlem a grínpíszes
Ahogy nemrég az Audi A8 tesztvezetésén, a BMW 535i átmeneti használata során sem tudtam szabadulni az érzéstől, hogy lovaskocsiban hajtatok 1900-ban. Nagyon-nagyon drága, egyedileg, teljesen kézi munkával készült, aranyozott lovaskocsin. Aminél jobb lovaskocsit nem is lehet, meg nem is kell gyártani. De aminek nagyon-nagyon rövid időn belül múzeumban lesz a helye.
Remélem. Hiába vagyok masszív, gyerekkorom óta megszállott hardcore autóbuzi, nagyon remélem.
A kőolajégető, füstölő, hangos, nehéz, pazarló szerkezetek, amiket autónak hívunk, nem húzhatják már sokáig - vagy mi sem fogjuk. Legalábbis ennyien és nyugati életszínvonalon biztos nem. Ezért biztató, hogy az Ötösből már készül a hibrid, aztán meg, remélem, a teljesen füstmentes is. Csak nehogy késő legyen.
A faltól falig kettőt sem forduló, változó rásegítésű kormányzás a hátsó kerekekre is hat. Az eredmény komfortfokozatban egy kicsit lebegős, de felkeményített futóművel pontos, villámgyors, agresszív mozgás bármilyen tempónál.
Sávelhagyás-jelző, ütközés-előjelző, éjjellátó
Aztán vannak a kocsiban olyasmik is, amire az igazi fanatikus, E30-on nevelkedett benzinvérű BMW-s rá se hederítene, de a Mercitől, Lexustól, Auditól ezekkel lehet elcsábítani vevőket. Az éjszakai részeg öngyilkosjelölt gyalogosok és biciklisek elektronikus őrangyala az infravörös kamerarendszer. Ha emberszerű dolgot észlel az út mellett dülöngélni, sárga villanásokkal figyelmezteti a sofőrt. Korábban Mercedesben láttam ilyet - de a BMW-é profibb, mint az E-osztályé volt a bemutatón.
A fehér csík érintése előtt kormányt rezgető sávelhagyás-gátló, a holttérfigyelő és a dugóban önálló araszolásra is képes követőradaros tempomat is megrendelhető az új közepes BMW-limuzinba. A HUD nem csak a sebességet és a tempomat adatait, de a navigáció jelzéseit is kivetíti a szélvédőre a sofőr elé.
Hátul csaknem heteses a kényelem
A legolcsóbb új Ötös - egyelőre - az 523i, 204 lóerővel, 13 177 000 forintért. A legolcsóbb dízel az 525d, 13 845 000-ért, szintén 204 lóval. Amíg meg nem jön az F10-es M5, a csúcs a V8-as 550i, 407 lóerővel, 23 millió forintért. Egyelőre csak hat- és nyolchengeres motorokkal árulják az autót, az igazi dömpingmodellekre, bróker- és ügyvédmobilokra, az 520d-kre és 520i-kre még várni kell.
Nem sokat: Genfben már állt egy 520d fapad is a majdegyszertalán státuszú hibridváltozat mellett. Az biztos nem megy így, de ha 11,2 liter helyett tényleg csak hatot eszik majd vegyes üzemben - több helye lesz a magyar piacon.
Érdekese felvetés a beltér kérdése, nos : bennem a BMW-k belteréről, főleg az E60 5ösnél megjelent kidudorodó középkonzoli rész miatt igencsak visszás kép alakult ki, nekem ez nagyon nem tetszik, és akkor még jöhetne az i-Drive nagy durung kezelőszerve, illetve a vicces formájú, mármár kínai gagyinak látszó váltó is ( természetesen itt nem a manuális darabokra gondolok )
Nekem az új 7essel semmi bajom nincs, szép német bálna, a felni meg amit eddig rajta láttam, elmegy. ( http://totalcar.hu/tesztek/bmw7bem08/1/#szoveg )
A Ford Mondeo az eggyel ezelőtti ( MK 3 ) is, és a mostani ( MK 4 ) is a jelenlegi márkaarculatba illeszkedik, szerintem szedánban mindkét autó szép, kombiban sem a régi, sem az új nem jön be.
Nem nem ültem biturbós benzinesben, de hogyan is lehetne összehasonlítani egy biturbós diesellel? Szted egy árkategória a 2? az egyik 10 vagy tizen akárhány miska a másik meg ált vmi sportkocsiszív és 40 misi.
Igen szerencsés vagyok h vezethettem egy majdnem 300 lovas autót, de mint már régebben írtam, nem rendelkeztem sem én sem "apuci" ilyennel, ingyen kaptuk meg egy teszthétvégére. És nem nem tolta alám" apuci" az autót, nincs saját autóm, amit elkérek arra meg én fizetek mindent, de ezt is leírtam már réges-régen és nem is 1 szer....
Amúgy bocsánat a parlagiasságomért, igen az E46 ra gonoltam. és örülök h te is szebbnek tartod:)
Mondjuk speciel sztem nagyon sok legendásan praktikus és szép autó formáját tolták el a jelenlegi modellsorozatban. Pl: Ford Mondeo, a régi gyönyörű az új kasztnis egy nagy orrú hajó, vagy ilyen forma bicska a mostani 5 ös is. a 7 es meg egy normális felni nélkül vmi okádék, de ez saját vélemény. Amúgy meg h ne kössenek belém annyian: az autóban több időt töltünk el mint kint ácsorogva a külső bámulásával, ezáltal fontosabbnak kellene lennie a belsőnek mint a külsőnek.
Érdekes h a belső tér szépsége vagy nem szépsége sose vitatéma FÓRUM okon.
bubibeka1.6:
Szerencsés emberke vagy, hogy ennyi mindent kipróbálhattál,de a süket a csengőt szokta nyomni és nem lineális, hanem lineáris, gondolom ezt a függvényt tudnád ábrázolni csak elírás lehetett, ha már másokat okosnak hívsz, akkor okosodj te is. Jah, és ültél már biturbós benzinesbe "öcsém"? Szerintem beszabehu... Valószínű vezettél...apuci ezt is alád tolta. A diesel-fanok csodafegyvere a hatótávolság...és?
Először is, amint mondtam az E60 igencsak japánosra sikerült, ami nem passszol egy német, főleg nem egy német prémiummárka imázsához. Rengeteg gyártónál van egységes arculat, a BMW-nél nem tudom ez miért lenne baj, főleg, ha a mostani 7es is szép, és az E92 3as széria is olyan elmegy fajta...
A " 2 vel ezelőtti 3 as BMW " alatt az E46-os szériát érted ? Az nekem is jobban tetszett, mint a jelenlegi, ha így van, ebben egyetértünk.
A hatótávolság megint egy olyan dolog, amit egyesek figyelembe vesznek egy autónál, mások nem ( az autó színe is ilyen például ), ezáltal el kell fogadni, hogy vannak olyan emberek, akik konkrétan le****ják, hogy 600km-t tudnak menni egy tankkal, vagy 1100-at. Én is beáldoznám a hatótávot a szebb motorhangért és megkérdőjelezhetetlenül jobb motorkarakterisztikáért ( ha lenne felesleges 15 millám F10es BMW-re ).
Amúgy ha már a forma szóba került. Én nem értem tényleg a többséget. Miért jó ez a (még a cikkben is utaló...) kis 7 es forma?? ha eddig engem vki megkérdezett h mi a világ legszebb autója úgy h nem spotkocsi, akkor azt mondtam volna h 5 ös BMW M külső csomaggal, vagy M5 ös BMW és nem tudtam volna más hasonló vagány gonosz formájú, brutális cápa szájjal és szemmel megáldott kocsit mondani, amihez ilyen tökéletes gyönyörű gyári felnik is tartoznak. Egyszerűen egy mérnőki remekmű.
De ez?? Ez mi az előző 5 ös höz képest?? Egy semmi 0 tömegautó. legalább Münchenben gyártottak eddig olyan prémium autót ami nek 19+1 hanem egyértelműen máshogy festett. Erre feladták:S KÖVETELJÜK VISSZA A FORMÁS 5ös és 2 vel ezelőtti 3 as BMW-t!!!!
Amúgy meg 530 d fogyasztása 9-10 liter ezt honnan szedted?
Sajnos van egy rossz hírem. Volt a kezem között egy hétvégére(szalonból fullextra) egy X3 3.0 biturbo deisel ugyebár 286 paci stb.... Toltuk neki mint süket az ólajtót, automata is volt ráadásul összkerék hajtás, de 11-12 liternél az istenért nem akart az a szar többet enni.... Akkor valószínű h ugyan az a motor egy fele akkora légellenállású autóban manuális váltóval hátsókerékhajtással 10 et eszik....
És válaszolva másra is: nem nem az a bajom az ugyan olyan teljesítményű benzinnessel ha már lenne kb 14-15 milkám egy autóra h 3-4 literrel többet zabál, hanem a hatótávolság. Rakjanak bele nagyobb tankot10-15 literrel és nem lesz ellenérvem....
Másik okos hozzászóló, a diesel autónak szar a vezetési élménye: te öcsém ültél már modern főleg biturbós diesel autóban??? mert sztem nem. ugyan olyan lineális a teljesítményleadása mint egy benzinesnek. Sajnos ezt sem elbeszélésből tudom hanem családban van egy 320d, és szereti ha 4-4,5 ig forgatjuk. jelenleg a 160 ezret tapossa hiba nélkül amilyen megbízhatatlan a diesel....
A 125 éves márka egyik legikonikusabb modellje az én gy?jteményemb?l sem hiányozhatott, ráadásul belenyúltam a tutiba az AMG kezelésén túlesett G55-össel. ...
Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
Ha új vagy használt autó vásárlása el?tt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni!
A Vezess.hu stábja
Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez id? alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során els?sorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!