Kimi Räikkönen menedzsere bejelentette, hogy a finn versenyző jövőre nem indul a Forma-1-ben.
Miután a Ferrari Fernando Alonso kedvéért egy évvel a lejárta előtt felbontotta szerződését, a McLarennel pedig nem sikerült megegyeznie, Kimi Räikkönen 2010-ben nem indul a Forma-1-ben, mondta el egy finn lapnak a pilóta menedzsere, Steve Robertson.
"A Forma-1-ben a McLaren volt az egyetlen lehetőség. Kimi és a McLaren nem tudott megegyezni, így nem fog az F1-ben versenyezni, legalábbis a jövő évben nem" - mondta Robertson a Turun Sanomatnak.
"Egy év kihagyás nem számít Kiminek, fontosabb számára, hogy a győzelmekért és a bajnoki címért küzdhessen. A Forma-1-nek viszont hiányzik majd. Kimi nagyon keményen dolgozott a nyáron, olyan dolgokat hozott ki a Ferrariból, amire csak a legjobbak képesek" - tette hozzá.
"Ő olyan típus, aki gyorsan továbblép. Már arról beszél, hogy akkor a ralizásra koncentrálhatunk. Helyet keresünk a WRC-ben, de egyelőre még semmi sem dőlt el" - részletezte Räikkönen jövőjét a másik Robertson, David a BBC-nek nyilatkozva ma.
A finn kilenc évet töltött az F1-ben, egy évig a Saubernél versenyzett, 2002 és 2006 között a McLarennél vezetett, majd 2007-től a Ferrari pilótája volt - első velük töltött évében érte el legnagyobb sikerét, amikor megnyerte a világbajnoki címet.
Én nem szeretném,hogy elmenjen KIMI RAIKKÖNEN...!!!!!!Ő a kedvencem ....!!!!!:'(:'(:(:( Mi lesz ezután a Forma 1 -el...?????!!!!!Továbbra is FERRARI FOREVER VAN!!!:):):)FELIPE MASSA, KIMI RAIKKÖNEN ÉS FERNANDÓ ALONSÓ RAJONGÓ............!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :):):)
Az autó nem a jégre született, de ?si emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszer?ségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 ...
Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni!
A Vezess.hu stábja
Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!