2010.02.02. 12:30

Szöveg: Baka Gábor

9 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

F1: Hivatalos a legújabb pontrendszer

Kulcsszavak: FOTA, szabályváltoztatás, FIA, F1


Bár forma szerint a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsának két napon belül még végső jóváhagyását kell adnia, de mostanra gyakorlatilag hivatalossá váltak a csapatok által 2010-re javasolt újabb szabályváltoztatások.

Az FIA Forma-1-es bizottságának tegnapi ülésén megegyeztek a pontrendszer további módosításáról, amelynek keretében a győzelem és a második hely közötti különbséget növelik meg. 2010-ben tehát így oszlanak el a pontok az elsőtől a tizedik helyezésig: 25-18-15-12-10-8-6-4-2-1.

A bizottság a csapatok új, a "show-t javító" ötletére is rábólintott, azaz a stratégia megkeverése érdekében az időmérő utolsó szakaszába bejutott tíz pilótának vasárnap ugyanazzal a gumival kell majd rajtolnia, amelyet a Q3-ban használt.

További változtatás a gumik terén, hogy idén a csapatok pilótánként egy hétvégére a korábbi 14 helyett csak 11 szett száraz abroncsot kapnak majd. A pénteki edzések esetleges gumispórolós üresjáratainak kiküszöbölésére a csapatoknak - akár használták, akár nem - az első edzés után egy, a második után pedig két szett gumit kell visszaadniuk, azaz nem éri majd meg tartogatni őket.

A csapatok szervezete, a FOTA egyezsége után az F1-bizottság a dupla diffúzorokat 2011-től kizáró műszaki szabálymódosítást is jóváhagyta.

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 9)

danee19 - 2010.02.02   18:40

Az a probléma,hogy ennek a sportnak önfejlesztőnek kéne lennie!
Az FIA-nak egy minimális szabályozással kéne részt venni az egészben!
Az F1 története során minden 10 évben felbukkant valami korszak alkotó dolog,kb. 2000-ig,fejlődtek a fékek,motorok,megjelentek a szárnyas autók,szoknyák,ground effect,turbo,abroncs fejlesztések,aktív felfüggesztés stb,stb,ezek mind abból születtek,hogy az adott csapat bajnokságot akart nyerni!
Mostanság az egyen autókra törekednek,pedig ezt a sportot mindig is az ember és gép kapcsolata alkotta

Robi - 2010.02.02   16:38

maradna úgy ahogy van

aspire11 - 2010.02.02   16:19

Tavaly benzin idén a gumi spóroláson lesz a hangsúly?!

lancelot28 - 2010.02.02   16:18

Majd meg fogjuk szokni ezeket is, akár az előzőeket. A nagyobbik baj az, hogy a gumik elhasználódása biztosan sok balesetet (defektet) fog okozni a verseny utolsó harmadában, illetve a végén - ugyanis jó pozicióból senki nem fog kiállni azért, mert "már látja" a gumi belsejét....

donceleger - 2010.02.02   16:02

Én egyet értek a változtatásokkal. Iszonyú pénz megy el a forma 1-ben, bele sem tudunk gondolni mennyi is, de most legalább spórolnak majd. Ez technikai sport is, úgyhogy minél jobb autók tervezése a cél. Egy jó autónak pedig elég a 11 gumi is (szerintem még az is sok), de mindenképp kevesebb, mint a 14. Persze pénze sok csapatnak van, de mégis kiszállt a Toyota, tavaly pedig a BMW, pedig minkét cég óriás, nem is tudom, hogyan nem tudták tovább finanszírozni a forma 1-et. De pont ezért úgy tűnik, mégis szükség van a költségcsökkentésre.
Ezen kívül mindenki azonos lehetőséget kap. A feltételek adottak, vagyis egyenlőek az esélyek. És ha ezekkel a módosításokkal közelebb kerülnek egymáshoz a csapatok, akkor szerintem élvezetesebb lesz, mint valaha.
Persze vannak hajmeresztő javaslatok is (kanyarlevágós előzés), de szerencsére az úgy sem valósul meg.
Már vagy 15 éve nézem a Forma 1-et és ez a tavalyi volt az eddigi legjobb. És szerintem az idei is jónak igérkezik. Több csapat a pályán, szabálymódosítások, melyek szorosabbá tehetik a futamokat. Már alig várom.
Azért a pole pozícióért járó pontokat valóban elfogadhatták volna, hiszen akkor az időmérőn is 100%-osan odatette volna magát mindenki.

További 4 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés



Nyereményjáték

Regisztrálj most a vezess.hu-ra és nyerj iGO8 alapú CNS Globe navigációt!

Regisztrálj most a vezess.hu-ra és nyerj iGO8 alapú CNS Globe navigációt!

ELŐZŐ FUTAM

Brazil Nagydíj

Futam: 2011.11.27

Pilóták

Paul di Resta

Paul di Resta

Force India-Mercedes

Szárnyal a jeges Hummer-humor

Fürdünk a minden irányból ránk zúduló vicces képekben, és bár meddő vállalkozás, kísérletet tettünk rá, hogy mindet egy galériába gyűjtsük össze.

Fürdünk a minden irányból ránk zúduló vicces képekben, és bár medd? vállalkozás, kísérletet tettünk rá, hogy mindet egy galériába gy?jtsük össze.

Szavazás

Ki hiányzik majd legjobban a tavalyról ejtett pilóták közül?

Ki hiányzik majd legjobban a tavalyról ejtett pilóták közül?

Spórolni tudni kell!

Laptopok
Már 52 900 Ft-tól
GPS készülékek
Már 12 140 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
Legújabb okostelefonok
Már 16 890 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Szárnyal a jeges Hummer-humor Szárnyal a jeges Hummer-humor Hóban-fagyban a ralisztárok Hóban-fagyban a ralisztárok Autók a jég alatt, avagy a hülyeség örök
Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben PV11_0023.mp4
Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül 2012-01-04 12:10:00

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó