Mérföldkőhöz érkezett az M1-es autópálya bővítése, jelentősen megváltozik a forgalmi rend – számolt be róla a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
A következő hetekben több ütemben, a már kiszélesített főváros felé tartó pályaoldalra kerül a Budapest és Győr felé tartó két-két forgalmi sáv az M0 és Tatabánya között. Ez azt jelenti, hogy szakaszosan életbe lép az úgynevezett 2+2-es forgalmi rend. Ezzel egy időben pedig megkezdődik a Győr felé tartó pályaoldal teljes visszabontása 100-120 cm-es mélységig.
Az új forgalmi rendet szakmai egyeztetések után, a megfelelő engedélyekkel alakította ki az MKIF. Mindez lehetőséget teremt arra, hogy a forgalom dinamikusabban és gyorsabban haladhasson. Ez annak köszönhető, hogy lehetőséget biztosít a sebességhatárok megnövelésére is, mivel a korábbi 80 km/óra helyett 90 km/óra lesz a megengedett sebesség a terelésben, a csomópontok térségében pedig az eddigi 60 km/óra helyett 70 km/órás sebességkorlátozás lesz érvényben.
Fontos előrelépés továbbá, hogy a kiszélesített M1-esre már másfélszer vastagabb, 32 cm-es aszfaltréteg kerül. „Az új pálya szerkezete hajlékony lesz, ez strapabíróbb autópályát jelent majd” – olvasható MKIF posztjában. Hozzátették: a magyarországi gyorsforgalmi utak átlagos aszfaltburkolat vastagsága 20-21 cm.


