Nagyon nem tudott megbirkózni a körforgalommal a Balaton-parti városban egy autós. Mindez nem csoda, hiszen abszolút nem jól választotta meg a sebességét. 

Az esetről – amelyről egy felvételt is feltöltöttek a Siófoki Információk Facebook oldalra – pénteken délután történt.  A felvételek tanúsága szerint a gépkocsi lassítás nélkül áthajtott a körforgalom középszigetén, majd a járdaszakasz mellett teljesen elveszítette az uralmát az autó fölött és az ott álló autóknak csapódott. Ennek következtében legalább három parkoló autót rongált meg a száguldozó sofőr. 

A balesetet követően a helyszínre a siófoki hivatásos tűzoltókat riasztották, akik először áramtalanították a járműveket. Arra egyelőre nem derült fény, hogy a sofőr megsérült-e, de szerencsére más nem tartózkodott a körforgalom környékén. A baleset nagy felháborodást váltott ki a helyiek körében, ugyanis néhány héttel korábban egy Mercedes-Benz sofőrje egy elektromos kerékpárral közlekedőt gázolt halálra Siófokon. 

A közlekedésbiztonság az elmúlt időszakban kiemelt kérdéssé vált a városban. Szeptemberben új trafiboxot állítottak fel a Fő utcában, a focipályától keletre. Az új eszköz mindkét haladási irányban alkalmas lehet a gyorshajtók kiszűrésére. A trafibox helyszínét közlekedési szakemberekkel és a rendőrséggel egyeztetve választották ki. 

A pénteki eset újra ráirányította a figyelmet arra, hogy a körforgalmaknál történő balesetek döntő többsége a nem megfelelő sebességválasztásból és a figyelmetlenségből fakad. A mostani ütközés is jól mutatja, milyen gyorsan és könnyen válhat súlyossá egy látszólag egyszerű manőver, ha a sofőr nem alkalmazkodik az útviszonyokhoz és a forgalmi helyzethez.

Vannak olyan hivatásos sofőrök, akik a súlykorlátozásokat nem veszik figyelembe. Romániában emiatt nemrég leszakadt egy híd. Ha kíváncsi vagy a részletekre, akkor kattints ide.