Nemcsak a száguldozás, hanem a túlzott óvatoskodás is életveszélyes, ezt David Solomon amerikai kutató több mint tízezer karambol vizsgálata után igazolta. Mint a Közlekedés Tudományi Intézet lapja bemutatja: a nevéhez fűződő görbe rámutat: aki nagyjából ±10 km/óra eltéréssel veszi fel a forgalom átlagos ritmusát, az a legnagyobb biztonságban van, hiszen a járművek együtt mozognak, a manőverek pedig kiszámíthatók.
Amint viszont valaki ennél jobban kilóg a sorból – mindegy, hogy lassabb vagy gyorsabb –, a kockázat az egekbe szökik. A tempókülönbség miatt a többi közlekedőnek alig marad ideje reagálni. Bár a törvény a vánszorgást nem bünteti úgy, mint a gyorshajtást, a ritmus megtörése komoly rizikófaktor.
Solomon szerint a balesetbe való belekeveredés valószínűsége egy U-alakú görbét ír le a forgalom átlagsebességétől való eltérés függvényében. Tehát nem önmagában a sebesség, hanem a többiekhez viszonyított sebességkülönbség a fő tényező.
De mi is zajlik egy indokolatlanul lassú autó mögött? A hatások láncreakciószerűek:
- Elszakad a cérna: A feltorlódott kocsisorban a frusztrált sofőrök vakmerő, beláthatatlan előzésekbe kezdenek.
- Ráfutásos balesetek: Országúton egy tötymörgő autós drasztikusan lerövidíti a mögötte érkezők reakcióidejét, ami ráfutásos balesethez vezethetnek.
- Fantomdugók: Az „akadály+ kerülgetése miatti sávváltások és lassítások autópályán percek alatt kilométeres, ok nélküli torlódásokat, úgynevezett fantomdugókat generálnak.
- Elszabaduló indulatok: Megjelenik a közúti agresszió – a büntetőfékezés, a letolás és a verbális vagy fizikai erőszak.
A „csigatempó” mögött ritkán áll szándékos bosszantás; általában a bizonytalanság és a kognitív túlterhelés – a tükrök és a forgalom egyidejű figyelése miatti „lefagyás” – okozza. Többsávos úton tipikus hiba, amikor a sofőr nem mer kisorolni, ezért a belső sávban lassít le. Ezzel pont a saját dolgát nehezíti meg: a külső sáv gyorsabbá válik, a besorolási esély elillan, a mögötte jövőkre pedig rátolja a ráfutás veszélyét.
A másik csapda a minimális sebességkülönbségű előzés. Ha valaki egy 85-tel haladót próbál 90-nel megelőzni, a manőver veszélyesen hosszúra nyúlik. A mögöttes forgalom ilyenkor őrjöng, és valaki biztosan kockázatos, padlógázos kivágásba kezd, ami nemcsak a megcsúszás vagy frontális ütközés veszélyét hordozza magában, de az esetleges rendőri ellenőrzésnél gyorshajtási bírságot is vonhat maga után.
Mi tehát a kiút?
A bizonytalanabb vezetőknek érdemes elengedniük a minimális tempókülönbségű előzéseket. Sávváltásnál a fék helyett a gázpedállal kell felvenni a külső sáv ritmusát. Kétsávos utakon pedig tartsanak nagyobb követési távolságot, míg ha országúton feltorlódott a sor, húzódjanak le elengedni a többieket.
A rutinosabbaknak cserébe tilos letolással, villogással pánikot kelteniük, és fontos, hogy hagyjanak helyet a besorolóknak. A „mögém jöjjön, ne elém” kisstílű mentalitás ugyanis mindenkinek visszaüt: ha a belső sávban rekedt, stresszes autós a nyomás hatására hibázik és csattan, végül az is órákig fog állni a dugóban, aki pár másodperc nyereségért nem engedte őt be.
Bár a Solomon a kutatást a 60-as években végezte, az alapelve – a „sebességszórás” veszélye – a modern forgalomszervezésben is alapvetés maradt. Később ugyanakkor kiegészítették azzal, hogy az utakon bekövetkező balesetek súlyosságát viszont egyértelműen az abszolút sebesség határozza meg, nem a sebességkülönbség.
Kövesd a Vezess.hu-t a Google hírekben!
