Aki nyáron próbált már fekete autó tetejére támaszkodni, annak valószínűleg nincs szüksége laboratóriumi kutatásra ahhoz, hogy elhiggye: a sötét fényezés jobban felmelegszik.
Arra viszont már kevésbé egyértelmű a válasz, hogy mennyivel lesz emiatt melegebb maga az utastér. Mert autósként ez a fontos érték, amit szó szerint a bőrünkön érzünk.
Ezt több kísérletben is megvizsgálták, az egyik legalaposabbat pedig az amerikai Lawrence Berkeley National Laboratory kutatói végezték. Két közel azonos, négyajtós Honda Civicet állítottak egymás mellé a kaliforniai Sacramentóban. Az egyik fekete, a másik ezüstszínű volt. A fekete karosszéria a beeső napsugárzás mindössze mintegy 5 százalékát verte vissza, az ezüst nagyjából 58 százalékát.
A napsütésben álló autóknál az ezüst Honda teteje bizonyos időpontokban akár 25 Celsius-fokkal hűvösebbnek bizonyult, mint a feketéé. Csakhogy odabent már közel sem volt ekkora a differencia.
A két Hondájánál a világosabb karosszéria nagyjából 5-6 Celsius-fokkal csökkentette az egy órán át napon álló autó utasterének levegő-hőmérsékletét. Vagyis a különbség valós és érezhető, de messze nem akkora, mint amit a fekete és a világos karosszéria tapintása alapján gondolnánk.
A szélvédő a kulcs
A napsugárzás jelentős része az üvegfelületeken keresztül jut az autóba, majd felmelegíti a műszerfalat, az üléseket és a többi belső felületet. Ezek leadják a hőt, miközben a zárt utastérből az nehezen tud távozni.
Ezért lehet pokoli egy fehér autó belseje is. Egy hasonló svájci kísérletben egy átlagos európai nyári napot szimuláltak laboratóriumban, 25 Celsius-fokos kiindulási hőmérséklettel, fekete-fehér autókkal. Húsz perc elteltével a fehér autó külső felülete körülbelül 55 fokos, a feketéé viszont már 70 fokos volt. Ezzel szemben a beltérben egy napsütés után a műszerfal hőmérséklete megközelítette a 80 Celsius-fokot, miközben fejmagasságban körülbelül 45 fokos levegőt mértek függetlenül az autó külső színétől.
A jelenség ellen csak a jó öreg árnyék segíthet, a kívülről takart szélvédő, vagy egy klasszikus, fa alatti parkolás.



