2026 leendő F1-es világbajnoka, Kimi Antonelli tempója, versenyképessége mostanra vitán felül áll, ám a fiatal olasz még most, második szezonja végén is újra és újra elköveti ugyanazt a hibát: egyszerűen nem képes a vonalak között tartani az autót, nem egyszer büntetésig is jut az apró kiszélesítésekkel, átvágásokkal.
A vasárnapi Szingapúri Nagydíjon is úgy tűnt, kiosztanak neki 5 másodpercet, ugyanis a képernyőn megjelent üzenetek szerint eljutott a négy pályaelhagyásig (kétszer 2-es knyarban, egyszer a 19-esben, végül a 7-esben), ám az olasz végül nem kapott büntetést.
A The Race úgy tudja, hogy a Mercedes a futam közben kérte az egyik pályaelhagyás felülvizsgálatát, és miután gyorsan visszanézték a felvételeket, ki is derült, hogy abban az esetben tényleg nem hagyta el a pályát, így bár a harmadik esetnél már megkapta a figyelmeztető fekete-fehér zászlót, egy vélt kihágás kiesett, ezért az elvileg automatikusan 5 másodpercet érő negyedik eset valójában „csak” a harmadik volt.
Az utolsó pályaelhagyás ráadásul szintén véleményes, védhető lett volna, ugyanis Antonelli fékproblémával küszködött, amikor a virtuális biztonsági autós szakasz alatt futott ki a 7-es kanyarban – a szabályok szerint a versenyzőnek minden észszerű erőfeszítést meg kell tenniük, hogy végig a versenypályán vezessenek, hogy valódi indok nélkül ne hagyják el azt, ám a fékhiba már mentő körülmény is lehetett volna.
„A VSC utáni újraindításnál fékeztem, de semmi sem történt. Alig volt fékerő, majdnem a falban kötöttem ki. Nagyon nehéz volt, a pedál hosszú úton járt, ráadásul még szenzorhiba is volt, nem is láttuk, mi van a fékekkel. Nem tudtuk, milyen melegek, érzésből kellett megoldani. De biztosan nagyon forrók voltak, mert éreztem az égett szagukat” – magyarázta a futam után Antonelli.
Ezzel együtt az olasz tényleg a mezőny legrosszabb pilótája a pályahatárokat illetően: idén mindenkinél többször, a sprinteken és nagydíjakon együttesen 36-szor jelzett be nála szenzor – mögötte 31-gyel az astonos Lance Stroll áll, a harmadik pedig már mind9össze 26 esettel a williamses Carlos Sainz.
A Szingapúri Nagydíj után a csapatfőnök Toto Wolffot is megkérdezték Antonelli rossz szokásáról, arról, hogy kell-e ezzel külön foglalkozniuk.
„Néhány pályaelhagyáson kívül végig észnél volt a versenyen. És már van jó ötletem: a szállodából hozok egy párnát, arra ültetjük majd, hogy végre lássa az utat, mert azt hiszem, tényleg nem látja rendesen” – viccelődött az osztrák. „Már a futam felére összejött három eset, ami mutatja, hogy keményen hajt, de képes visszavenni.”




