Ennek a vadonatúj Aston Martin Vantage-nek az élete idő előtt véget érhetett, pusztán azért, mert a brit tulajdonos úgy gondolta, remek ötlet belehajtani egy elárasztott útba. A tanulság régi és jól ismert: ha nem tudod, milyen mély a víz, ne hajts bele – különösen ne egy olyan autóval, ami ennyit ér és ilyen alacsonyan hordja az orrát.

A szerencsétlen esetről készült videót nem más osztotta meg az X-en, mint Lawrence Whittaker, a szintén brit Lister Cars vezérigazgatója. A felvételen jól látszik, ahogy az ezüstszínű Vantage gazdája megpróbál átkelni egy mély vízzel borított szakaszon egy keskeny mellékúton. Nagyjából féltávnál a 4,0 literes, ikerturbós V8-as motor hirtelen leáll, és a sofőr ott marad a víz fogságában.

Amikor a volán mögül kiszáll, láthatóan tajtékzik a dühtől – és tegyük hozzá, meg is tudjuk érteni. Pillanatokkal később hallani, ahogy telefonon magyarázkodik valakinek: “Mármint az utastér nem telt meg teljesen, de nyilvánvalóan bejutott a víz a motorba… egyszerűen nem tűnt olyan mélynek.”

A videó végül azzal zárul, hogy három férfi – köztük a pórul járt sofőr – tanácstalanul áll a motortér felett, és próbálják megfejteni, miért állt le a technika, és vajon megmenthető-e még a helyzet. Az is látszik, hogy az első vonószem már a helyére került, így a brit sportgépet vélhetően ki kellett vontatni a hullámsírból.

16 fotó

Szakmai szemmel nézve a probléma gyökere egyértelmű: a Vantage légbeömlői közvetlenül a motortér elején kaptak helyet, a víz pedig láthatóan elég mély volt ahhoz, hogy a hűtőmaszk egy részét elfedje. Ha a motor vizet szívott, nagy valószínűséggel komoly a baj.

A károsodás mértékétől függően az AMG-féle V8-as blokk javítása talán lehetséges, de az biztos, hogy csillagászati összegbe fog kerülni. Másik forgatókönyvként az Aston Martin javasolhatja a motor komplett cseréjét, de az sem kizárt, hogy a biztosító gazdasági totálkárra veszi az autót, ha a javítási költségek túl magasra rúgnak.