Negyed évszázad a Vezess életében nem csupán látógatószámban mérhető. Arról sokkal inkább szól hogy hány autót teszteltünk, hány kilométert tettünk meg, vagy hány kulcs fordult el a kezünk alatt. Ugyanakkor az elmúlt 25 évben mindannyian olyan kalandokat, pillanatokat élhettünk át, és olyan járműveket próbálhattunk ki, amiket ma is libabőrösen idézünk fel. De vannak olyan járművek, amelyek nem autópiaci szerepük miatt érdekesek.
Mert nem minden nap ül be az ember egy katonai Hummerbe, ahol az első gondolata nem az, hogy mennyit fogyaszt, hanem hogy “ez most tényleg átmenne-e egy falon?” És nem minden nap jön szembe egy légpárnás kétéltű, Ken Block, vagy két Rolls-Royce, hogy vigyük már el őket Bulgáriába. Ezek azok a helyzetek, amikor a megszokott napi feladat kilép a hétköznapokból, és átváltozik életre szóló élménnyé.
Ezekből a kalandokból idézünk fel most néhányat. És biztosra veszem, hogy van olyan olvasónk, aki még nem is élt akkor, amikor ezek történtek, szóval picit most megmutatjuk, milyen is a munkánk egy másik izgalmas része.
Légpárnással, kilinccsel előre
A légpárnás kipróbálása azok közé az élmények közé tartozott, amelyre főleg azért emlékszünk, mert az olvadó jégen, fék nélküli, légcsavaros szerkezettel száguldani elsőre inkább hangzik rossz ötletnek, mint újságírói programnak. A parthoz közeledve úgy tűnik, mintha elkerülhetetlen lenne a csattanás, de a légpárnás egyszerűen átsiklik a jégről a homokra, majd vissza a tóra, mintha a fizika szabályai csak ajánlások lennének. Az egészben van valami játékos őrület, amitől egyszerre szorul össze az ember gyomra és vigyorodik el a szája.
Közben persze az is látszott, hogy ez nem valami örömmasina, hanem nagyon is komoly eszköz. Olyan helyekre jut el, ahol a hajó, az autó vagy a lánctalpas jármű már rég elakadna, ezért mentésre, felderítésre, belvizes területeken végzett munkára ideális. A technikája is lenyűgöző: egyetlen motor építi fel a légpárnát és adja a tolóerőt, a vezetés pedig folyamatos előrelátást igényel, mert tapadás híján itt minden mozdulat egy hosszú, kontrollált sodródás.
Black Hawk Down
A katonai HMMWV-val való találkozás nem egy autóteszt volt, sokkal inkább betekintés egy teljesen más világba, de szerencsére nem éles körülmények között. Táborfalván, katonai környezetben próbálhattuk ki a közel 4,5 tonnás, páncélozott monstrumot, amiben a vezetés szó hirtelen új értelmet nyert. A szűk, zajos, puritán utastér, a brutális méretek és a korlátozott kilátás, a vastag üveg, a több mint százkilós ajtók, a páncélzat és az elpusztíthatatlanságra tervezett technika mind azt erősítették: itt nem a vezetési élmény, hanem az életben maradás a cél.
Ám a terepgyakorlat során kiderült, hogy ez a hatalmas gép sem legyőzhetetlen: egy rosszul megválasztott lendület, és máris tehetetlenül ássa el magát a homokban. Az élmény így egyszerre volt lenyűgöző és kijózanító. Miközben mi csak kipróbáltuk a katonai járművet, világossá vált, hogy azok számára, akik éles helyzetben használják, ez nem játék.
Hőlégballonnal is, mindennel is közlekedtünk már
A hőlégballonozás elsőre romantikus, csendes lebegésnek tűnik – a valóság viszont egészen más arcát mutatta, amikor a Vezess csapata Debrecen felett maga is kipróbálhatta. Már a felszállás is meglepően gyors és látványos: negyed óra alatt menetkész a szerkezet, majd a több méteres lángcsóvával dolgozó gázégők fülsüketítő robajjal melegítik a levegőt. A szűk kosárban állva hamar világossá válik, hogy itt nem mi irányítunk – a ballon a légáramlatokra bízza az útvonalat, a pilóta legfeljebb a magassággal játszhat. Mégis, gyakorlott kezekben ez a látszólag kiszolgáltatott jármű meglepően pontosan kezelhető.
Odafentről teljesen más perspektívát kap a világ: 200–500 méteres magasságból a város is lelassul, a zajok tompán, mégis tisztán szűrődnek fel, miközben a ballon szinte észrevétlenül sodródik. A repülés egyszerre technikai csoda és egészen elementáris élmény, hiszen ugyanazon az elven működik, mint az első, XVIII. századi légi járművek – csak ma már biztonságosabban és kiszámíthatóbban. A leszállás viszont újra visszahoz a valóságba: szűk helyek, földi csapat, pontos manőverezés kell hozzá. Ez az élmény is jól mutatja, mennyire sokszínű volt az elmúlt 25 év: néha négy kerék sem kellett ahhoz, hogy igazán messzire jussunk.
Halálfélelem: 650 lóerő, tizennyolc henger
A Kamov Ka-26 helikopter fedélzetén szerzett élmény talán az egyik legintenzívebb volt a Vezess 25 éves történetében. Már a földön állva is félelmetes látvány a furcsa, hordókkal felöltöztetett gép, a dupla rotor pedig olyan zajjal és erővel kel életre, hogy az emberben azonnal felülírja a lelkesedést egy adag egészséges félelem – legalábbis Földes Attila kollégánk így jellemezte az élményt anno.
“Aztán jön a felszállás – és minden megváltozik. A több mint háromtonnás gép szinte könnyedén ugrik a levegőbe, és már indul is a munka: alacsonyan repülve, napraforgótáblák felett, elképesztő pontossággal manőverezve.”
A repülés azonban messze nem nyugodt sétarepülés. Inkább egy kontrollált őrület, brutális emelkedések, hirtelen fordulók, pillanatokra megszűnő gravitáció és olyan dőlésszögek, amelyeknél az ember ösztönösen kapaszkodik, még akkor is, ha tudja, hogy a pilóta pontosan ura a helyzetnek. A gyomor és a tüdő mintha helyet cserélne, a látvány pedig egyszerre félelmetes és lenyűgöző – mintha egy élő hullámvasúton ülnénk, csak itt nincs sín, nincs pálya, csak a levegő.
Ez a nap is tökéletesen megmutatta, miért maradnak velünk ezek a történetek évtizedekkel később is.
Beültünk Ken Block mellé
A Pirelli téli gumijának nemzetközi bemutatóján, Szentpétervár közelében adódott a lehetőség 2012-ben, hogy testközelből is megtapasztaljuk, mit tudnak ezek az abroncsok extrém körülmények között – és ehhez a szervezők nem kisebb nevet hívtak segítségül, mint Ken Block (1967-2023).
A havas tesztpályán, egy brutálisan felkészített Ford Focus anyósülésén ülve már nem a technikai részletek számítottak: a szöges gumikon elképesztő tempóval csúsztunk a fenyvesek között, ugratóról ugratókra, miközben minden kanyarban úgy tűnt, hogy ez már biztosan sok lesz. A program célja eredetileg a gumik képességeinek bemutatása volt, de az élmény végül sokkal többről szólt: egy rövid, intenzív betekintés arról, mit jelent, amikor valaki tényleg uralja az autót – és közben gond nélkül rád hozza a frászt.
Ötméteres Trabant
Az ötméteres limuzint egy kilencfős, lelkes csapat álmodta és építette meg, amely két Trabantból és rengeteg kreativitásból született. Az eredetileg egy esküvőre készült limuzin végül jóval több lett egyszeri poénnál: egy guruló bizonyíték arra, hogy a keleti autóipar ikonja is új életre kelhet, ha valaki elég elszánt, és egy kicsit őrült.
Elhoztuk az országnak a Csirketelepet, szívesen!
Ma már senkinek nem kell bemutatni Béka Antalt és a polgári Csirketelepet, legalábbis azoknak nem, akik kicsit is érdeklődnek a járművek iránt. Az elsők között voltunk, akik ellátogattak Tóniékhoz, hogy bemutassák azt a csodát, amit őrizgetnek és építenek egy egykori csirkenevelde területén.
A történet elképesztő, ahogy az is, hogy mára hová jutott a műhely. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy ez részben annak is köszönhető, hogy felfedeztük őket. Dobjuk a virtuális ölelést a csapatnak, és itt az első videó, amit a ma már legendának számító Baba Rábáról készítettünk.
A szófiai balhé
Felkérést kaptuk 2015-ben, hogy két Rolls-Royce tesztautót lábon vigyünk el Budapestről Szófiáig, miután itthon már kipróbáltuk. Életem egyik lemeghatározóbb autós élménye volt, ugyanis Rácz Tamás és Kovács Miklós kollégámmal hárman vágtunk neki a kalandnak. A magyar szakaszon főszerkesztőnk, Horváth Zsolt is velünk tartott, akinek támadt egy ötlete: telekocsiztassunk meg két szerencsést még itthon. Így Kecskeméten fel is vettük két hétköznapi utast.
Szerbián keresztül akartuk megközelíteni Bulgáriát, de magyar-szerb határ szerb oldalán majdnem a két 100 millió forint fölötti autót is lefoglalták egy bélyegző hiánya miatt az egyik papíron. Végül szerencsére csak visszafordítottak. Ekkor úgy döntöttünk, hogy Románián keresztül közelítünk, és így sikerrel is jártunk.
A romániai szakasz hangulatát pedig az alábbi videónk foglalja össze méltó módon.
A Rolls-Royce Wraith és Ghost dupla tesztünket itt olvashatod:
Ferrari 849 Testarossa
A legújabb Ferrari méltó csúcspontja lehet a Vezess 25 éves történetének, ugyanis néhány hónapja ezt az autót is teszteltük. Papíron ez már a jövő: 3990 köbcentis, ikerturbós V8-as dolgozik benne, három villanymotorral kiegészítve, a rendszerteljesítmény 1050 lóerő, a nyomaték 842 Nm, a 0–100-as sprint 2,25 másodperc, 200-ig 6,35 másodperc alatt jut el, a végsebessége pedig 330 km/óra feletti. Mégis, a legnagyobb meglepetés nem az, hogy mennyire gyors, hanem az, hogy milyen természetesen vezethető.
A Monteblanco versenypályán 270 fölötti tempóról fékezni vele úgy, hogy előtte alig néhány kilométert mentünk az autóval, önmagában is sokat elmond róla: ez nem egy megzabolázhatatlan vadállat, hanem elképesztően kifinomult, precíz eszköz.
Az új Testarossa ráadásul nemcsak brutális teljesítményű, hanem technikai értelemben is lenyűgöző. Nyolcfokozatú, duplakuplungos váltója, összkerékhajtása, nyomatékvektorálása, aktív aerodinamikája és a 7,45 kWh-s akkumulátorról táplált plug-in hibrid rendszere mind azt szolgálják, hogy ez a Ferrari ne csak gyors legyen, hanem magabiztos is. 250 km/óránál már 415 kilogramm leszorítóerő tapasztja az aszfalthoz, az óriási fékek pedig 100-ról 28 méteren belül állítják meg.
És talán ez a legjobb lezárása ennek a jubileumi visszatekintésének is. Az itt felsorlót járművek mindegyike másért volt emlékezetes. A Ferrari 849 Testarossa pedig azért kerülhet a sor végére, mert gyönyörűen összefoglalja, miről szólt ez a 25 év: kíváncsiságról, technikáról, élményről, álmok beteljesüléséről, és arról, hogy a járművek iránti rajongásunkat megosszuk veletek.
Nagyon bízunk benne, hogy itt nem fogytak el a történetek, és egyre jobbak következnek…
