Elhunyt barátja emlékére, illetve húsz évvel ezelőtti történések hatására döntött úgy Matt Webb, hogy háromkerekű Honda Big Redjével országjáró túrára indul Kanadában. Telefonon érte utol a kalandvágyó férfit a Drive, aki elmondta, amikor húsz éve elkezdett dolgozni, a fizetéséből először egy Big Redet vett a pénzén. Főnöke még fogadott is vele, hogy 1500 dollárt ad neki, ha egészen Új-Skóciáig megy a háromkerekű terepquaddal.

@webbman69

Peace out Entwistle 🤘🏻🇨🇦

♬ original sound - webbman69

„Végül eladtam, amit megbántam. Egész idő alatt az az utazás járt a fejemben” – ismerte el. 2022-ben azonban elhatározta, nem vár tovább, útra kel: Kanada távoli nyugati pontjáról indult január 1-jén, és egészen az ország keleti sarkáig, a Prince Edward-szigetig szeretne eljutni. Webb havas, jeges és ködös kalandját már majdnem 40 ezren kísérik figyelemmel a TikTokon, és országszerte segítik a férfit, meghívva őt egy tányér meleg ételre, de van, hogy szállást is biztosítanak neki.

„Anthony barátom tavaly halt meg, miközben halálra dolgoztam magam, és nem éltem” – folytatta történetét Webb. „Végül azt mondtam, hogy a pokolba már, eljött az idő.” Ezután vásárolta meg egy másik barátjától a 200 cm3-es Hondát jelképes összegért, 500 kanadai dollárért, ami mai árfolyamon alig több mint 130 ezer forintnak felel meg.

@webbman69

♬ original sound - webbman69

Nem kisebb célja van a pótkocsival felszerelt háromkerekűvel, mint Guinness-rekordot felállítani, amiről a szervezetet is értesítette. Az elmúlt hetekben nagyjából 2 ezer kilométert tett meg, de számításai szerint, mire eléri végső célját, már 10 ezer kilométernél jár majd. Elmondta, nem a gyorsaságra gyúr, hanem arra, hogy minél hosszabb távot tegyen meg, ezért sokszor cikcakkban, kacifántos mellékutakon közlekedik. „A térképen kiválasztok egy vicces nevet, vagy egy olyat, amit nem tudok kiejteni, utána helyi vízforrások, éttermek és olcsó szállások után nézek. Poloskával eddig még nem találkoztam” – jegyezte meg viccelődve.

Mostanáig a rendőrökkel sem támadt gondja Webbnek, aki folyamatosan kapcsolatban van a Guinness-szel, hogy legyen bizonyítéka a rekorddöntési kísérletről. Túráját ráadásul egy adománygyűjtéssel is összekötötte, melynek keretében egy, motorbalesetben megsérült kanadai versenyzőket támogató szervezetet támogat. A befolyó adományok negyedét fordítja csak a saját kiadásaira, egyébként saját zsebből fedezi az országjárást az 54 esztendős férfi.

@webbman69

♬ original sound - webbman69