Az Aston Martinok hűtőrácsa hosszú évtizedek óta hozza a megszokott formát és alapvetően a dizájn sem sokat változott a különböző generációk között. Pár éve az új Vantage bemutatásával viszont húztak egy merészet.

Ebben nem csak az AMG-től származó, turbós V8-as motor volt az újdonság, hanem a bátrabb vonalvezetés is. Az autót felvezető James Bond-filmben szereplő DB10-esből sejteni lehetett, hogy a széria sem áll majd messze a koncepciótól. A következő képen látható hatalmas hűtőrács azonban sokakat meglepett az autón:

A márka konzervatív vásárlói kétkedve fogadták, és ezt felismerte az angol Revenant Automotive is, akik ezért új, sokkal hagyományosabb formájú lökhárítót terveztek a Vantage-re. Annyira jól sikerült, hogy tényleg gyári elemnek tűnik. Nincs rajta semmilyen túlzás, csak a jellegzetes Aston Martin-forma.

A 4,0 literes, biturbó V8-as egyébként 510 lóerős és 685 Nm nyomatéka van. 3,6 másodperc alatt gyorsul vele a Vantage 100-ra és 314 km/óra a végsebessége.

A turbómotornak kell a levegő, ezért nem szűkítették le a hűtőrács nyílását, csak kettéosztották:

Akinek túl nagy volt az Aston Martin arca, most vehet kisebbet 2

Neked melyik tetszik? A gyári orr vagy a visszafogottabb?
Végre egy kicsit más Aston Martin, a gyári tetszik!
17% (25)
Őskonzervatív vagyok, a Revenant visszafogott orra a jobb!
51% (78)
Mindegy, csak adjanak egyet!
32% (49)
Forrás: carscoops.com