1977-ben debütált négy szögletes első fényszóróval a Pontiac Firebird, amelynek második generációját 1970-től és 1981-ig gyártották. Ebből a modellgenerációból az alapverziókban 4,1 literes, a 4,9 literes V8 és az 5,0 literes (305 cui) nyolchengeres motorral szerelt változat is népszerű volt, akárcsak az 5,7 literes, kereken 350 köbinches és évjárattól függően 160-180 lóerős gép. A legerősebb motorváltozatok 6,6-7,5 literesek voltak 340 lóerő feletti teljesítménnyel.

A képeken szereplő eltorzított 1979-esben pont az erősebb 6,6 literes dolgozik, de az adatlap szerint csak 220 lóerős.  Mindez nem is fontos, mert a lényeg a megjelenés, és a Pontiac Firebird eredetileg hihetetlenül menő.

Nemrég volt szerencsénk egy hazai darabhoz, a látvány, a hangulat felejthetetlen, egyszerűen ez az agresszív, de mégis könnyed forma, úgy ahogy van tökéletes.

 Előtte és utána is csorbult már a formaterv a gyári verzióknál is, de ez a tuning abszolút legyilkolja az eredeti elgondolást. 

Eladó egy rémmé vált amerikai álom 2

4,2 millió forintot kér érte a tulajdonos Németországban, de eléggé kétséges, hogy akad olyan furcsa ízlésű fanatikus, aki hajlandó érte ennyit fizetni. Talán a Knight Rider sorozat KITT-jének módosított karosszériája lebegett az alkotó szeme előtt, ahol ahogy a wikipédia írja: “A negyedik évad elején Kitt komoly fejlesztésen ment át, mikor megbontották molekuláris páncélzatát és a helyzeti előnyt pótolandó, felszerelték a szupergyors SPM-Fokozattal (Super Pursuit Mode – Szuper Üldöző Mód). Ez az üzemmód lehetővé tette, hogy Kitt még tovább gyorsuljon, s a stabilitást növelendő, légterelő elemek csúsztak ki a karosszériából. ”

Eladó egy rémmé vált amerikai álom 3Eladó egy rémmé vált amerikai álom 4Eladó egy rémmé vált amerikai álom 5Eladó egy rémmé vált amerikai álom 6Eladó egy rémmé vált amerikai álom 7