A modern autó műanyag vacak, eldobható istencsapás, csak a régi technika volt az igazi, amit még az út mellett, egy láda szerszámmal meg lehetett javítani fél nap alatt. Azok még elmentek akár százezer kilométert is bontatlan motorral.

Ha ismerünk valakit, aki ezen a véleményen van, annak mutassuk meg ezt az egymillió kilométert futott Toyotát. Mert ez a 3ZZ-FE kódjelű blokkmár a modern kor szülötte, változó szelepvezérléssel, ráadásul Toyota szinten is említésre méltó problémákkal, mint például a magas olajfogyasztás.

Ebben a lengyel gépben viszont nem volt vele probléma, a 110 lóerős 1,6 literes blokk 2003 óta bontatlanul üzemelt, igaz meg is kapta a 15 ezer kilométerenkénti kötelező szervizt, újkora óta, mindig Toyota műhelyben. A szokásos kopó alkatrészek cseréje, és apróbb javítások között nagyobb felújításként kétszer cseréltek kuplungot, és egyszer kellett a váltót javítani (a ház tört el, amit egyszerűen meghegesztettek).

Évi 62500 kilométert futott, a karosszéria már viseltes, a küszöbökön messziről virít a korrózió, és a beltéren is látszik az intenzív használat, de aki szerint a mai műanyag autók között nincs igazi, szívós igásló, az bizonyára téved.

Így néz ki egy Toyota amivel letekertek egymillió kilométert 1Így néz ki egy Toyota amivel letekertek egymillió kilométert 2Így néz ki egy Toyota amivel letekertek egymillió kilométert 3Így néz ki egy Toyota amivel letekertek egymillió kilométert 4Így néz ki egy Toyota amivel letekertek egymillió kilométert 5Így néz ki egy Toyota amivel letekertek egymillió kilométert 6Így néz ki egy Toyota amivel letekertek egymillió kilométert 7

Forrás: auto-swiat.pl
Kapcsolódó címkék: használt autó Toyota