Érdekes módját választotta véleménye kifejtésének egy ausztrál férfi. Thomas Harris autózás közben belebotlott két kerékpárosba, akik az úttesten tekertek annak ellenére, hogy mellettük láthatóan jó minőségű kerékpárút is volt.

Thomasnak több se kellett, ráhajtott a kerékpárútra, majd igencsak velősen kifejtette véleményét. „Mi értelme erre költeni a pénzt, ha nem is használjátok, f*szfejek” – ordította oda a két kerékpárosnak.

Az egyik válaszolt a 28 éves férfinak. „Hé, húzódj le, hogy megbeszélhessük!” Thomas nyilvánvalóan nem húzódott le, helyette elköszönt, nem éppen úgy, ahogyan az illemtankönyvekben szerepel. „Kapd be, te idióta! Használd a kib*szott bicikliutat te p*cs!”

A történet itt azonban nem ért véget. Kiderült, hogy a két kerékpáros rendőr volt, akik szolgálaton kívül voltak, és a sofőrnek a bíróságon is jelenése volt egyéb ügyei miatt. A büntetés nem maradt el, azonban a videó hatására az emberek a sofőr segítségére siettek, és egy adománygyűjtő oldalon segítették a férfit a büntetés kifizetésében. A 2000 dolláros cél több, mint kétszerese gyűlt össze a gyűjtés során.