Örök vitatéma a sebességellenőrzés. Hol, mivel, milyen formában történjen? Az autósok ötletei végtelen spektrumot fednek le, van, aki a legapróbb gyorshajtást is kegyetlenül büntetné, és minden sarokra kamerát állítana, mások nem hisznek a sebességmérés baleset-megelőző erejében.

A rendőrség traffipaxstratégiáját figyelve a kamera másik oldalán is folyamatosan változik a helyzet. 2016-ban még arról írtunk, hogy változik a hozzáállás, eltűnnek a rejtőzködve mérő egységek, Lencsés Csaba megkeresésére a következő választ adta az ORFK: “Jogszabály vagy közjogi szervezetszabályozó eszköz nem határozza meg, hogy a sebességmérő berendezést a közlekedők számára jól látható helyen kell elhelyezni. Ebből az is következik, hogy akár rejtve is használhatná a rendőr ezeket a berendezéseket. Ugyanakkor az intézkedési kultúraváltás részeként a rendőrség vezetése által támasztott követelménynek megfelelően, lehetőleg csak jól látható helyeken végzünk ilyen tevékenységet”

Két hónapja viszont már hivatalos hír szólt arról, hogy újra változik a terv, jönnek a rejtett kamerák.

Az intézkedési kultúraváltás részeként a rendőrség vállalást tett a közlekedők irányába az előre bejelentett, jól látható módon végzett ellenőrzésekkel. Remélte, hogy ez az előzékeny gesztus – korrekt partneri kapcsolatot feltételezve – jogkövető közlekedési magatartást vált ki.

Mára bebizonyosodott, hogy a rendőrség e vállalásával egyre inkább magára marad. Az elmúlt időszakban jelentősen csökkent a közlekedők jogkövetési hajlandósága: a baleseti számok – és a mögöttük húzódó jogsértések – változatlan rendőrségi gyakorlat és ellenőrzési intenzitás mellett, nőttek. Az előre bejelentett, jól látható módon végzett ellenőrzések nem jelentenek általános visszatartó erőt. A közlekedők egy része csak addig tartja be a szabályokat, amíg úgy érzi, hogy a hatóság látóterében van, és esetleges mulasztásának elmarasztalás lehet a következménye.”

 

A következmények pedig már tapasztalhatóak. A 4-es úton árokba rejtett, szemeteszsákba bújtatott mérőeszközt fotóztak többen, a képek pedig futótűzként terjednek a Facebook-oldalakon. “Ez most új módszer ott. A Mol kút után Nyíregyháza felé úgy elrejti a szalagkorlát mellé az árokba, hogy épp a teteje látszik ki. Az életbe nem veszed észre csak ha már mellette vagy. A kocsi meg 500 méterre az erdőbe parkol” – írta az egyik hozzászóló.

Hogy ettől csökken-e majd a balesetek száma, az pár hónap múlva kiderül, természetesen erről is beszámolunk majd.

A 2.0-ás verzió zsákkal kiegészítve

Forrás: X