Dániel küldte a fotókat és a videót a szabálytalanul parkoló Ferrariról. A sárga 458 Italia szép piros kerékbilincset kapott, feltehetően azért, mert nem volt érvényes parkolójegye.

Egyébként nem ez volt az első alakalom, hogy erre az olasz sportautóra bilincs került, csak akkor még fekete színben pompázott. Tavaly márciusban a Bazilikánál, aztán a Széchenyi István téren is tilosban parkolt a 578 lóerős paripa.

A 458-ast 4499 köbcentis erőforrás mozgatja, amelynek maximális nyomatéka 540 newtonméter. A V8-as blokk igazán egyedülálló, hiszen szívómotor létére kiemelkedő 127 lóerő/liter aránnyal rendelkezik.

Nulláról száz km/órára alig három másodperc alatt gyorsul, végsebessége 340 km/óra.

Hétfokozatú, dupla kuplungos váltó kapcsolódik a motorhoz, amelybe beépítették az elektronikus vezérlésű differenciálművet, így az erőátviteli rendszer 4 kilóval könnyebb, mint elődjében, az F430-ban volt. Ebben a modellben is szerepel a kormányról kapcsolható elektronika, amely befolyásolja a menetstabilizáló, a sebességváltó és a motorvezérlő rendszereket. Városi autózás mellett versenypályára is beállítható az autó.

Forrás: Olvasónk küldte